El kellett adnia a lakását

Budapest. Mintha rájárna a rúd a közkedvelt műsorvezetőre. Előbb kirabolták Damjanich utcai lakását, majd kedvenc étterméből trombózis miatt kórházba szállították. Nemrég pedig lakásától is meg kellett válnia, legalábbis a tulajdonjogtól.

Budapest. Mintha rájárna a rúd a közkedvelt műsorvezetőre. Előbb kirabolták Damjanich utcai lakását, majd kedvenc étterméből trombózis miatt kórházba szállították. Nemrég pedig lakásától is meg kellett válnia, legalábbis a tulajdonjogtól. „A pénz nagy úr, s most valahogy nem akar rajtam megkönyörülni” – nyilatkozta Antal Imre. „Korábban egymás kezéből kapkodtak ki a szervezők, jártam az országot, de most mintha megfeledkeztek volna rólam. Nyilván a betegségem miatt húztak ki a naptárukból. Ezúton is jelentem: felépültem!” A 2002-es év legnépszerűbb televíziós személyiségévé választott Antal Imre szinte filléres anyagi gondokkal küzd. Költözni nem tud és nem is akar, csaknem fél évszázada lakik abban a házban, melyet még édesanyja kapott kiváló óvónői munkájának elismeréseként 1955-ben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?