Einstein vidám pillanatai

Az utóbbi években ugyancsak megszaporodott a róla szóló történetek száma, tekintve, hogy az ezredforduló kapcsán megválasztották őt a huszadik század emberének. A róla szóló történetek általában humorosak, sok esetben a mindennapi életben való járatlanságát, elesettségét bizonyítják. Állítólag annyira nagy tudós volt, hogy mindent felfedezett, és olyan szórakozott is, hogy esténként gyertyát gyújtott, annak megállapítására, hogy eloltotta-e a villanyt. Mondani sem kell, hogy ez nem igaz, az viszont tény, hogy az ilyen képtelenségekre pontosan illik két aforizmája, az egyik szerint „a zsenialitás és a hülyeség között az a különbség, hogy az előbbinek határai vannak”, a másik arról szól, hogy „csak két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi butaság, bár az elsőben nem vagyok egészen biztos” – tette hozzá. Persze a hétköznapi életben is voltak néha gondjai, ezt bizonyítja szösszenete: „A legnehezebb dolog a világon, megérteni a személyi jövedelemadó lényegét.” Bár ez gazdaságpolitikai meglátásnak sem utolsó.

Legtöbb szarkasztikus megjegyzése munkájára és felfedezéseire vonatkozott. Köztudott volt róla, hogy szárnyaló fantáziája ellenére nem túl jó matematikus, ezt ekképpen kommentálta: „Ne bánkódj, ha gondjaid vannak a matematikával, biztosíthatlak, az enyémek sokkal nagyobbak.” Elméleteinek fogadtatását jellemzi kételye: „A kérdés, ami néha elbizonytalanít: én vagyok őrült vagy mindenki más?” Nem szerette, ha zseniként bántak vele. Erről több gondolata is tanúskodik: „A kreativitás titka az, hogy ügyesen titkold el forrásaidat. Nem vagyok különösebben tehetséges, csak szenvedélyesen kíváncsi.” A tudományos módszerekre vonatkozóan is volt ötlete: „Ha a tények nem igazolják az elméletet, változtasd meg a tényeket!”

Amikor elterjedt, hogy csupa felfoghatatlan dologgal foglalkozik, megjegyezte: „A világban az a leg-érthetetlenebb, hogy megérthető.” Tudósi alapállására világít rá egyik gondolata, amely szerint a képzelet sokkal fontosabb, mint a tudás; a tudás véges, a képzelet felöleli az egész világot. Életfilozófiáját jellemzi: „Csak kétféleképpen élheted az életet! Vagy abban hiszel, hogy a világon semmi sem varázslat, vagy abban, hogy a világon minden varázslat.” Persze pontosan tudta, hogy vannak kivételes emberek. Szerinte az okos emberek megoldják a problémákat, a zsenik pedig megelőzik őket.

Egy újságírói kérdésre a dolgok relatív jellegét így magyarázta meg: „Az elméletem igazolása után a németek büszkén vallották, hogy német vagyok, a franciák, hogy európai, az amerikaiak, hogy az egész emberiségé. Kudarc esetén az amerikaiak sietve kijelentették volna, ez csak egy európai, a franciák, hogy hülye német, a németek, hogy csak egy flúgos zsidó.” Az általános relativitáselmélet igazolása után első amerikai útja alkalmával kétszázezres éljenző tömeg várta őt a New York-i kikötőben. Csodálkozva jegyezte meg: „Nem furcsa, hogy én, aki csupa népszerűtlen könyvet írtam, ilyen népszerű fickó lettem?” Amikor Kaliforniába látogatott, Charlie Chaplinnal is találkozott. Los Angeles utcáin nyitott autóban kocsikázva az ünneplés láttán a komikus megjegyezte: „Látod, kedves Albert, engem azért ünnepelnek, mert mindenki megért, téged meg azért, mert senki sem.”

A tudóst imádták a nők, élete során számtalan boldog pillanattal ajándékozták meg

Első házassága Mileva Mariccsal balul ütött ki. Három gyermekük volt: Lieserl még kiskorában meghalt, két fiukból nemzetközileg ismert tudós lett, Hans Albert fizikusként tevékenykedett, Eduard a mechanika professzora volt. Házasságuk zátonyra futásának fő oka Mileva makacssága volt, mert nem volt hajlandó elhagyni Zürichet. A frissen elvált Elsa Einstein 1912-ben futott öszsze Albert unokatestvérével. Szerelemre lobbantak egymás iránt, elválaszthatatlanokká váltak. A búskomorságra és a lelki kiegyensúlyozatlanságra hajlamos Milevával ellentétben Elsa kirobbanó kedvű, vidám teremtés volt. Szinte valamennyi közös fényképükön még érett asszonyként is tizenéves csitri módján vihogott. A házasságba két lányát vitte, akikkel Einstein szoros kapcsolatot épített ki. Hogy mennyire szerették őt nevelt lányai, arra a legjobb példa, hogy Elsa halála után a kisebbik, Margot haláláig gondoskodott az idősödő tudósról. Nem is akármilyen körülmények dacára: Einstein életében újabb szerelem bukkant fel, aki ráadásul a lánya lehetett volna, de ez sem lazított Margot Einstein iránt táplált szeretetén. Prágai tanárkodása idején Einstein gyakori vendég volt Berta Fanta házánál. Otto Fanta felesége tartotta fenn a századelő Prágájának egyik leghíresebb irodalmi szalonját, az Óváros tér sarkán fekvő, Egyszarvúhoz címzett házban. Szoros baráti köréhez tartozott Franz Kafka, Max Brod, Fritz Mauthner, Franz Werfel. A társa-ság kedvencévé vált, sőt barátai kedvéért gyakran hegedűkoncertet is adott Fanta asszony estélyein. A ház urának Otto fia ekkor került szoros barátságba Einsteinnel. Bő másfél évtized múltán berlini útja alkalmával meglátogatta a tudóst, elkísérte őt ifjú felesége, Johanna Bobasch is. A hölgyet elbűvölte Einstein karizmatikus egyénisége. Tizenegy év elteltével, 1940-ben Amerikában találkoztak újra. Johanna Fantova ekkor már elvált, friss emigráns, míg Einstein özvegy volt. A ragyogó szépségű, érett nő iránt azonnal lángra gyúlt a hatvanas éveit taposó tudós. Hogy mekkora szerelem tombolt az agg tudós lelkében, arra a legfényesebb példa, hogy kamasz módjára szerelmes verseket írt szíve hölgyéhez. Erre vonatkozóan is van egy szarkasztikus megjegyzése: „A gravitáció nem tehető felelőssé, ha valaki szerelembe esik.” Kapcsolatuk egészen Einstein haláláig tartott. Ekkor még senki sem sejtette, milyen titkok kerülnek fél évszázad után a felszínre.A princetoni egyetemi könyvtár Einstein-anyagának átvizsgálásakor került elő tavaly Johanna Fantova titkos naplója. Johanna a könyvtárban helyezkedett el, hogy Einstein közelében lehessen, míg a tudós az egyetemen tanított. 1981-ben bekövetkezett halála előtt letétbe helyezte a naplót a könyvtárban. A kötet kisebb vihart kavart: kettejük vitáin, beszélgetésein kívül személyes életük legintimebb mozzanatait is tartalmazza. A hivatalos tudósítás szerint az előkerült napló Einstein életének utolsó két évével foglalkozik. Meglehet, találkozásuk kezdetétől vezetett feljegyzéseket, de az is valószínű, az anyag nagy részét soha nem teszik közzé. Aligha gondolta volna a tudós, hogy még fél évszázaddal a halála után is okoz meglepetéseket. A róla szóló napló viszont egyértelművé teszi, amit a bennfentesek korábban is tudtak: Einstein a világ dolgaira nyitott ember volt, akinek még az is megadatott, hogy az asszonyok bearanyozták az életét.