Egyszerű, elegáns, egyedi és érzéki kreációk

Givenchy 1927-ben született olasz származású, nemesi családban. Apját kétévesen vesztette el, ettől kezdve édesanyja és anyai nagyanyja nevelte. A művészetek iránti vonzódása családi gyökerű. Givenchy tízévesen, az 1937. évi párizsi világkiállításon a francia divatházak ruháit megcsodálva döntött úgy, hogy valahol a divat világában talál helyet magának.

A párizsi képzőművészeti főiskola után olyan divattervezőknél tanult és dolgozott, mint Jaques Fath, Lucien Lelong vagy Elsa Schiaparelli, közben önálló ötleteken törte a fejét. Gyermekkori álma 1952-ben valósult meg, amikor a Párizsban megnyílt saját szalonja. 25 évével ő volt a szakmában a legfiatalabb, de már első kollekciója hatalmas sikert aratott. Cégének arca Bettina Graziani modell és sajtóügynök lett, akiről egyik legelső darabját, a Bettina-blúzt is elnevezte. Givenchy ruhái a Christian Dior által kezdeményezett New Lookhoz hasonlóan nagy visszhangra találtak. Különleges és vidám szövetmintáival, virágokkal díszített anyagai forradalmasították a divatot, bár ő saját bevallása szerint inkább a tökéletességre törekedett. A tradíciókat a modernitással párosította, a varrás és a kidolgozás technikáját, a tervezést és a szabászatot művészi színvonalra emelte. Divatházát az egyéniséget hangsúlyozó öltözködés jegyében hozta létre, hogy kiemelje a nőket a mindennapok egyhangúságából. A Givenchy-blúzok, szoknyák, kalapok és kabátok vonalvezetése rövid idő alatt meghódította a nőket, a tervező jelmondata élete végégig ez maradt: „Az elegancia titka, hogy az ember önmagát adja megjelenésében.”

1953-ban megismerkedett a spanyol Christobal Balenciagával, akit mesterének tekintett. Ugyanebben az évben dolgozott először együtt a bájos és törékeny Audrey Hepburn színésznővel, aki 40 évig volt múzsája, s akinek középkori értelemben lovagja lett. Givenchy, aki soha nem nősült meg, benne látta az eszményi asszonyt, s újabb és újabb ruhakölteményeket gondolt ki számára. A filmsztár a Sabrina című film párizsi forgatására készülve jelent meg Givenchy műhelyében, hogy kiválassza ruháit. A divatdiktátort az őzikeszemű szépség természetes eleganciája, a színésznőt a kiválasztott fehér estélyi ruha vette le lábáról, olyannyira, hogy hosszú évekre a divatház arca, s a való életben is a Givenchy-modellek népszerűsítője lett. Tervező és ihletője szoros barátságban maradt.

Givenchy népszerűsége az egekbe szökött, kreációi kifinomult eleganciáját világszerte ünnepelték. Olyan hírességek lettek törzsvendégei, mint Jackie Kennedy, Grace Kelly. Egyik legemlékezetesebb munkája az Álom luxuskivitelben volt (a Hepburn által viselt kis fekete ruhát nemrég árverezték el).

Az elsők között emelte divatbemutatóit különleges színházi eseménnyé, a ruhákon kívül modelljei hajstílusát és a hozzá illő sminket is megkomponálta. A mester idővel arra is gondolt, hogy megfelelő illatkompozíció is társuljon az általa tervezett ruhakölteményekhez. 1968-ban debütált minőségi készruha (pret-a-porter) kollekciója, öt évvel később a Gentleman Givenchy férfikollekció, majd 1974-ben az első férfiparfüm. Givenchy 1988-ban eladta divatszalonját a Moet Hennessy Louis Vuitton csoportnak, s csak cége művészeti irányítását tartotta meg 1995-ös végleges visszavonulásáig. A divat világával való szakítását azzal magyarázta, hogy már nem talált helyet az általa képviselt klasszikus értékeknek, sőt szerinte már követhető divat sincs. A férfi ma viszszavonultan él franciaországi birtokán, az általa öszszegyűjtött régi műkincsek és festmények körében. (m)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?