Egyre bővül a zöldségkínálat

Ráadásul most megint olyan jó recepteket kapnak, hogy biztos vagyok benne, jó kedvre hangolódnak minden háztartásban, ahol olvassák az ĺzvilágot.
De térjünk végre a lényegre: mit is fogunk az elkövetkező héten sütni-főzni, enni. Nagy a választék az üzletekben, főleg a zöldségesnél bővült a kínálat.

Ráadásul most megint olyan jó recepteket kapnak, hogy biztos vagyok benne, jó kedvre hangolódnak minden háztartásban, ahol olvassák az ĺzvilágot.

De térjünk végre a lényegre: mit is fogunk az elkövetkező héten sütni-főzni, enni. Nagy a választék az üzletekben, főleg a zöldségesnél bővült a kínálat.

Péntek

Vásárolni megyünk, de hogy éhesek ne legyünk, előtte pillanatok alatt készítünk egy kis

kaporszószt: híg világos rántásra rádobjuk az apróra vágott kaprot, kicsit elkevergetjük a rántással, majd felöntjük fél liter vízzel. Állandó keverés mellett forrásba hozzuk, majd annyi tejet adunk hozzá, hogy elég legyen a családnak. Sózzuk, vegetázzuk, s a végén, amikor újra felforrt, behabarjuk 2-3 evőkanál, tejfölben elkevert liszttel. Tükörtojással tálaljuk, knédlit, kenyeret vagy kiflit adunk mellé.

TUTI TIPP

A tükörtojás helyett néha én a kész szószba beleütök annyi tojást, ahányan ebédelünk, lefedem, s tíz perc után tálalom a finom eledelt.

Szombat

Hagymaleves: 2 liter sós vízben puhára főzünk 20 deka, karikákra vágott hagymát, majd beledobunk egy leveskockát, berántjuk, felfőzzük, s a végén sűrű szitán átpasszírozzuk. A kész levesbe belefőzünk 5 deka rizst, s a végén jól megszórjuk zöldpetrezselyemmel. Őrölt borssal is ízesíthetjük.

Holland omlett: Egy nagy serpenyőben kiolvasztunk 10 deka apróra vágott füstölt szalonnát. Megdinsztelünk rajta egy nagy fej apróra vágott hagymát, majd befedjük 60 deka, durvára reszelt nyers krumplival. Megsózzuk s fedő alatt puhára sütjük. 10-15 perc után megszórjuk 10 deka reszelt sajttal, és ráöntünk 4 jól felvert, pici reszelt szerecsendióval ízesített tojást. Most fejes salátával kínáljuk.

Vasárnap

Marhahúsleves: Kb. 3 liter gyengén sós vízben puhára főzünk 60-70 deka marhahúst (fartő, lapocka vagy lábszár a legjobb), a zöldséget már csak a majdnem puha húshoz adjuk a levesbe. Pár szem egész borsot is dobunk bele, s én nagyon szeretem a friss levélzellert, de mivel nagyon aromás, elég belőle egy kis levélke. A levest tetszés szerinti levesbetéttel tálaljuk. A főtt húst ma nem esszük meg, holnap finom salátát készítünk belőle.

Portugál csirke: Egy nagyobb csirkét kis darabokra porciózunk, megsózzuk, borsozzuk, paprikázzuk, minden oldaláról megforgatjuk lisztben, és forró vajon serpenyőben hirtelen megsütjük. A csirkedarabokat egy tálba szedjük, s a maradék vajon megdinsztelünk egy apróra vágott hagymát, egy kisebb zöldpaprikát, felöntjük kb. fél liter vízzel, és viszszarakjuk bele a húsdarabokat. Fedő alatt puhára pároljuk. Végül hozzáadunk két, apró kockákra vágott paradicsomot, két gerezd fokhagymát nyomunk bele, s öntünk alá 1 deci fehérbort. ĺgy főzzük még 5-6 percig, majd tálalhatjuk. A rizs a legmegfelelőbb hozzá.

Hétfő

Maradt tegnapról húslevesünk.

Marhahússaláta: A levesben főtt húst apró kockákra vágjuk, és egy mélyebb tálban elkeverjük 4 főtt krumplival, 2 főtt sárgarépával, 2 főtt tojással, 2 savanyú uborkával, 5 deka zöldborsóval, egy kisebb fej hagymával és 4-5 kanál majonézzel. Jó ízt ad neki a savanyú uborka levéből egy-két kanálnyi és pici őrölt bors. Kenyeret adunk hozzá, és ha fejessaláta-levélen tálaljuk, akkor nemcsak finom, hanem szép is.

Rizskása kakaóval: 30 deka rizst hideg vízben (annyiban, hogy éppen csak ellepje) felteszünk főni. 5-6 perc után beleszeletelünk 8 deka vajat, adunk hozzá egy csipetnyi sót, és felforraljuk. Akkor felöntjük egy liter tejjel, elkeverünk benne két kanál porcukrot, és puhára főzzük. Tányérokra porciózzuk, és megszórjuk kakaóval és porcukorral.

Nagyszerű deszszertnek, de a gyerekek s az édesszájúak kaphatják főételként is.

Kedd

Karalábéleves: Egy és fél karalábét kockákra vagy vékony metéltre vágunk, majd pici olajon megkapatjuk, kevés sós vízzel felöntjük és megpároljuk. Vajas rántást készítünk, elkeverjük egy evőkanálnyi zöldpetrezselyemmel, hozzáadjuk a párolt karalábét, és feleresztjük kb. 2 liter vízzel. Egy leveskockával, kis vegetával ízesítjük, és apró vajas galuskát főzünk bele.

Olasz makaróni: 10 deka füstölt szalonnát apróra vágunk, kiolvasztjuk, és ezen a zsiradékon megfonynyasztunk egy apróra vágott hagymát, egy sárgarépát, egy kis zellerdarabot, majd hozzáadunk 30 deka vegyes (sertés-marha) darált húst, és állandóan kevergetve addig sütögetjük, míg a hús el nem veszti nyers színét. Sózzuk, borsozzuk, egy babérlevelet is dobunk bele, reszelünk rá egy kis szerecsendiót, és felöntjük kb. 2-3 deci vízzel. Fedő alatt 20 percig főzzük, majd egy kis konzerv paradicsompürét adunk hozzá, s azzal is főzzük 1-2 percig. Ha hígabbnak szeretnénk, 1 deci vörösbor is jöhet a szószra a legvégén, de ez elhagyható. Bő sós vízben kifőtt makarónira tálaljuk, reszelt sajttal megszórva.

Szerda

Tejfölös tökfőzelék: Forró olajban megpirítunk egy reszelt hagymát és egy csokor apróra vágott kaprot, majd hozzákeverjük a legyalult tököt. Megsózzuk és fedő alatt puhára pároljuk. Nagyon pici vizet adunk hozzá. A tök igen hamar megpuhul, ekkor tejben elkevert liszttel behabarjuk, végül tejfölt is adunk hozzá. Utólag még ízesíthetjük egy kis citromlével vagy sóval, ha ez kívánatos. Sült kolbászt adunk hozzá, vagy főtt virslit, gyerekeknek tojással ajánlom. Kenyérrel, kiflivel fogyasztható, kiváló egytálétel.

TUTI TIPP

A megmosott tök héját és belsejét a tisztításkor félrerakom, bő, sós vízben egy darabka levélzellerrel, hagymával főzöm fél órát. Leszűröm, és ezt a hamis húslevest ráöntöm párolt vegyes zöldségre, forralom egyet, s tetszés szerinti levesbetéttel nagyon finom, olcsó levest tálalok. Bármikor, mert az alaplé is fagyasztható.

Csütörtök

Szalongulyás: 1 kg marhahúst apró kockákra vágunk. 4 darab hagymát zsírban vagy olajban megpirítunk, rászórunk 4 kiskanál pirospaprikát, rögtön elkeverjük, s beleteszszük a felkockázott húst. Sózzuk és nyomunk bele 2-3 gerezd fokhagymát is. Pár szem köménymagot és 1-2 kanál ketchupot adunk hozzá. Párolás közben pici vizet öntünk a hús alá, és ha már elég puha, 4-5, apró kockákra vágott burgonyát is főzünk bele. Rövid lével készítjük, ez is egytálétel, de arra vigyázzunk, nehogy annyira rövid legyen, hogy odaég!

Péntek

Vásárolni megyünk, de előtte – ugye, már úgy fújjuk, mint egy Petőfi-verset –, bekapunk valamit, nehogy éhesen megvegyünk olyasmit is, ami nem kell.

Töltött bundás kenyér: 5-6 deka kemény sajtot lereszelünk, 10 deka párizsit darabokra vágunk és két-két kenyér- vagy szendvicsszelet közé helyezzük. Jól összenyomjuk őket, hirtelen tejbe mártjuk, utána rögtön felvert tojásba, és forró olajban mindkét oldalát kisütjük. Paradicsomot eszünk hozzá vagy savanyú uborkát. Úgy is nagyon ízletes, ha csak sajtot teszünk a két kenyérszelet közé.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?