Egymást erősítő közösség

A három gyakorló édesanya, Budai Edit, Nagy Andrea és Somogyi Bea nagy lelkesedéssel – Strédl Teréz pszichológus vezetésével – kommunikációs tréninget szervezett az érdeklődőknek, nagy sikerrel. – Bizonyítást nyert, amellett hogy főfoglalkozású mamaként teljes erőbedobással csemetéjükkel foglalkoznak, értelmes időtöltésre is vágynak. Nem elégíti ki őket-bennünket annak megvitatása, mit főzzenek, hol vásároljanak olcsóbban. Noha a városi művelődési központ mellett, Budai Edit vezetésével működő Totyogók klubja ugyancsak lehetőséget ad a kapcsolatteremtésre, a társulás keretein belül mást, pl. szolgáltatásokat, tanácsadásnyújtást is felvállaltunk. Az erőteljesebb kibontakozást egyelőre az anyagiak hiánya gátolja, eddig kirakodóvásárral, pályázatokkal szeretnénk a működéshez nélkülözhetetlen bevételhez jutni – avatott be az elképzelésekbe Somogyi Bea. Nem tagadta, az eltelt hónapok alatt másfajta szolgáltatás igénye is felmerült. – Nemrég összefutottam a volt alapiskolai tanítónőmmel, Marták Éva nénivel. Megörültünk egymásnak, s nem telt el sok idő, őszintén beszámolt súlyos betegségéről. Meg főleg arról, mennyire sajnálja, hogy Dunaszerdahelyen nincs egy daganatos betegeket tömörítő klub. Ahol az érintettek megvitathatnák gondjaikat, tapasztalatot cserélhetnének, segíthetnék egymás testi-lelki felépülését, és tájékoztatást kaphatnának a különféle alternatív gyógymódokról is. De erről inkább Éva néni beszéljen – mutatta be az érkező 58 éves pedagógust. – Nem magával a betegséggel van gondom, hiszen teszem a dolgom, küzdök ellene. Négy évvel ezelőtt, 2000 októberében állapították meg a betegségem, és műtöttek meg petefészekrákkal. Ezt követően fél évig háromhetenként a pozsonyi Nemzeti Onkológiai Intézetben kemoterápiás kezelésben részesültem. Mondhatom, nem volt egy leányálom, mi tagadás, fellélegeztem, amikor az orvosok tudatták, jók az eredményeim. Nyomban el is akartam felejteni a nehéz hónapokat, akkoriban ugyanis nem éreztem, hogy a családtagjaimon kívül másokkal is meg kellene osztanom érzéseimet – közölte nyíltan, őszintén. Öröme nem tartott sokáig, 2001 őszén egy látható és fájó csomó jelent meg a kulcscsontjánál. Orvosa eleinte semmibe vette Éva asszony gyanúját, végül 2002 áprilisában a rosszindulatú csomót műtéti úton távolították el. A sebészeti beavatkozást újabb kemoterápia követte. – Betegsége elején az ember nem sejti, milyenek a gyógyító mérgek mellékhatásai. A második kemoterápiás kezelés nagyon megviselt, a bélrendszerem, a gyomrom sínylette meg. Az, hogy az újonnan kinőtt hajam megritkult, nem nagyon érdekelt. Azt viseltem a legnehezebben, hogy nem akadt senki, aki a különféle alternatív gyógymódokról, a valamiféle immunrendszert erősítő szerekről, eljárásokról tájékoztatott volna. Holott érdeklődtem, persze, nem azért, mert helyettesíteni, csupán kiegészíteni szerettem volna a hagyományos gyógymódot, kezeléseket. A dunaszerdahelyi onkológiai rendelőben döbbentem rá arra, hogy városunkban is szükség lenne egy klubra, egy egymást erősítő közösségre. Dr. Csóka Tibor belgyógyász volt az egyedüli, akivel erről nyíltan beszélhettem, jó ötletnek tartotta, és nem zárkózott el az alternatív eljárások ismertetésétől sem. Lelket, erőt öntött belém.

Marták Évának hamarosan szüksége lett lélekre és erőre is, hiszen 2003 márciusától 13 hónapon át a nyirokrendszerét megtámadó rák miatt megint kemoterápiás kezelésre szorult. – Támaszom a családom, de ők úgy akarnak segíteni rajtam, hogy mindent helyettem végeznek el. Nem esem önsajnálatba, nem is adom fel egykönnyen, igazodom a lehetőségekhez. Gondozom a 80 éves édesanyámat, s azt tervezem, ha majd egyszer unokám lesz, sok mindenre megtanítom. Meggyőződésem, tennem kell valamit erőnlétemért, illetve a betegség visszaszorításáért, csak nem tudom, mit és hogyan. Nehéz megfogalmazni, mire is volna szükségem – a hozzátartozóim talán meg sem értenék ezt a furcsa óhajt –, ám betegségemmel kapcsolatban újabb ismeretekre és hasonló sorsú társaságra vágyom – jegyezte meg csendesen.

Az Anyák Polgári Társulásának alapítói teljes egészében azonosultak a tanítónő igényeivel. Úgy vélik, a daganatos betegeket tömörítő klub létrehozása nemcsak az érintettek életét teheti gazdagabbá, teljesebbé. Amint a helykérdés megoldódik, a gondjaikat megvitatni szándékozókon, a betegeken, a lábadozókon múlik a találkozások gyakorisága.