Egyenlőtlen harcaink

Ige: „Ekkor kilépett a filiszteusok seregéből egy kiváló harcos, név szerint Góliát, aki Gát városából volt. Magassága hat könyök és egy arasz volt. Fején rézsisak volt, öltözete pikkelyes páncél... Lábán rézvért és vállán rézdárda volt... lándzsájának a hegye pedig hatszáz sekel súlyú vasból volt, és egy pajzshordó ment előtte... Akkor ezt mondta Dávid: ...ki ez a körülmetéletlen filiszteus, hogy gyalázni meri az élő Isten seregét?” (1Sámuel 17,4-7+26)

Elérkeztünk a Biblia ószövetségi részének talán legismertebb szakaszához, Dávid és Góliát történetéhez. Ez az a történet, amiről a legtöbb embernek van valamilyen ismerete. A művészetekben még kevésbé jártasok előtt is azonnal kirajzolódik Michelangelo csodálatos alkotása, amelyben a kezében parittyát tartó, egyébként mezítelen Dávidot mintázta meg. Lehet, hogy gyermekkorunk világának meséi közé rejtezik a kicsiny meg az óriás harcának elbeszélése, ahol természetesen meseszerűen a kicsiny legyőzi az óriást. Felnőtt ésszel pedig gyorsan hozzátesszük a kőkemény tapasztalati tudást, miszerint a nagyhalak szokták fölfalni a kicsiket és nem fordítva. Esetleg kissé tudálékosan összemossuk a mitológiával, és heraklészi, herkulesi erővel ruházzuk föl a kisebbet, aki megtalálja az óriás Achilles-sarkát. Vagy próbálkozhatunk egy technikai magyarázattal, amelyben összehasonlítjuk a régebbi nehézkes fegyverzetet egy gyorsabb, hatékonyabb, modernebb fegyverzettel, és máris kezünkben érezzük a kulcsot Dávid és Góliát történetéhez. A politikai aktualitások és a híradások az elmúlt hetekben sokszor nyomták szinte erőszakosan elénk a sisakos, pajzsos „harcosok” képeit, mégis inkább próbáljuk rekonstruálni a bibliai leírásból Góliát és Dávid alakját. Góliát eszerint mintegy három méter magas lehetett, tetőtől talpig csillogó páncélban, aminek az összsúlya több mint fél mázsa volt. A dárdahegye pedig már vasból volt és a följegyzés szerint körülbelül kilenc kilogramm lehetett. Egy igazi Terminátor. Nem csoda hát, hogy nem akadt ellenfele Izrael csapataiban. Vele szemben Dávid hagyományos pásztorkellékkel, szinte puszta kézzel vonul ki. Próbálták ugyan ráadni a király páncélzatát, ám Saul ruháját nem Dávidra szabták. Dávid nem harcolhatott Saul fegyvereivel, az ő kezében pásztorbot és parittya volt. A hit embere nem takargathatja, és nem védheti a világ eszközeivel életét, dolgait és tetteit.

A bibliai följegyzés nem mint haditechnikai különlegességet akarja bemutatni ezt a történetet. Tanítása isteni üzenetet hordoz, amelyben az Úristen szabadítása és üdvterve mutatkozik meg. A leírás részletei is ezt hivatottak alátámasztani. Izrael seregeiben nincs, aki szembeszállna Góliáttal. Még Saul király sem, aki egy fejjel kimagaslott a nép közül, ő is hallgat és visszahúzódik. Azért, mert nem látott mást, csak a mérhető óriási különbséget. Ő nem tud és nem is mer szembeszállni az óriással. Az ilyen egyenlőtlen harcból ő csak vesztesként vonulhat vissza.

Ezzel szemben Dávid számára Góliát csupán egy „körülmetéletlen filiszteus” volt, aki gyalázni merte az élő Isten seregét. Dávid nem önmagáért harcol, nem is önmagát teszi a mérlegre. Nem az ő dicsősége, ereje vagy elsősége volt a tét, hanem az Isten nagysága, amit ez a filiszteus kétségbe vont. Innentől kezdve Dávid nem a saját harcait harcolta. Góliátot se önmagához mérte, hanem az Istenhez, és így mindjárt a másik oldalra billent a mérleg nyelve. Ha óriásnak tűnnek kísértéseink, és fölénk nőnek feladataink, lehet, hogy éppen az a hiba, hogy nagyon sauli erővel és fegyverrel indulunk neki. Az ilyen harc vége általában kudarc. Isten abban sem partner, hogy a magam dicsősége építgetése érdekében őt akarjam fölhasználni. De hatalommal áll mellénk akkor, amikor az Ő útjain, az Ő harcaiban Őt hívjuk segítségül. Erre mondhatta Pál apostol: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” (Róma 8,31) A nagyságos fejedelem, Bethlen Gábor pedig hozzátette: „Bizony senki nincsen!”

A szerző református lelkész