Egy szépen felújított templomot hagy maga után

Az 1923-ban Felsőszeliben született Gyurcsy Béla ma Kanadában, Torontó közelében él. 1949-ben búcsúszó nélkül hagyta el szülőfaluját, miután a családját, mint kulákokat, kiűzték a szülői házból. Hogy miért, azt Béla bácsi máig sem tudja.

A házigazdák egy, a felújított templomot hűen ábrázoló marcipántortával – Jakubecz Vilmos helyi cukrászmester remekművével – lepték meg a díszpolgártSzőcs Hajnalka felvételeiIdén augusztus 8-a, a Szent Lőrinc-napi búcsú óta azonban ismét elmondhatja magáról, hogy Felsőszeli polgára, a frissen felújított római katolikus templomban ugyanis a falu első díszpolgárává avatták. Ezt azzal érdemelte ki, hogy kanadai állampolgárként fél évszázad után sem felejtette el szülőfaluját, és nélküle nem került volna sor a templom felújítására – csaknem hárommillió koronával támogatta a javítási munkálatokat. A felújított templomban tartott ünnepi szentmise után a felsőszeli termálfürdő vendéglőjében tartott fogadáson beszélgettünk Béla bácsival életútjáról, arról, hogyan került Kanadába, és miért gondolta, hogy támogatnia kell a vele egykor oly mostohán bánó szülőfalut.

„Idézést kaptunk,

hogy ki kell hurcolkodnuk a házunkból és Gyurcsy Mihály házában – aki csak névrokon volt – van helyünk, négytagú családnak egy szoba és fél konyha – kezdi az 55 évvel ezelőtti történetet Gyurcsy Béla. – Én már korábban tudtam, hogy nem fogom szeretni az itteni rendszert, és érdeklődtem, hogyan lehet innét kijutni. Amikor megkaptuk az idézést, még aznap megkértem a szomszédunkat, hogy másnap reggel vigyen ki bennünket bátyámmal együtt a galántai vasútállomásra. Nem szóltunk senkinek, másnap reggel elindultunk, és az állomáson Pilzenbe váltottunk vonatjegyet. Úgy mentünk oda, hogy munkát keresünk. Ott egy irodában rengeteg papírt kellett kitölteni, átnézték a zsebeinket meg a tárcánkat. Meg is jegyezte az illető, hogy nincs sok pénzünk, mire én mondtam neki, hogy hát dolgozni megyünk, majd csak keresünk valamit. Kérdeztük, hogy hol alhatunk, mire mondták, hogy akármelyik házat válasszuk ki magunknak, oda bemehetünk, és ha az nem tetszik, menjünk másikba. A kitelepített németek házai voltak, és a gazdáik úgy mentek el, hogy az asztalon még az étel, ital is ott volt hagyva. Másnap kimentünk egy vezetővel az erdőre fát vágni, és felfedeztük a határkövet. Elindultunk abban az irányban, és nemsokára el is fogtak az őrök, átadtak bennünket az amerikai hatóságoknak. Ott egy kapitány megígérte, kivisznek bennünket az állomásra, kapunk vonatjegyet, és elindulhatunk Nürnberg felé. A vonaton egy fiatalember megkérdezte, miért vagyunk olyan lehangoltak, mire mondtuk, hogy éppen most jöttünk ki. Erre benyúlt a zsebébe, elővett két márkát és odaadta, hogy legyen valami pénzünk. Mert mi abban az egy pár cipőben meg ruhában hagytuk el az országot, ami rajtunk volt. Eljutottunk Nürnbergbe, ahol kicsit ismerős voltam, mert a háború után ott kerültem fogságba. Megérdeklődtem, merre induljunk el Valka lágerbe – az volt a menekültek gyűjtőtábora. Hajnali három óra körül érkeztünk meg, de ott senki felénk se nézett. Kártyáztak, söröztek, semmi más nem érdekelte őket. Csak amikor a partinak vége lett, akkor kérdezte meg az egyik rendőr, mi járatban vagyunk. Mondtuk, honnét jöttünk, akkor felvették az adatainkat, aztán elszállásoltak egy hatalmas barakkban, háromemeletes ágyakon.

Közel egy évig

voltunk ott, közben jöttek munkásokat keresni, választanunk kellett, melyik országba akarunk továbbmenni. Mehettünk Ausztráliába, Brazíliába meg több más országba, mi Kanadát választottuk. Amikor Halifaxba érkeztünk, ott minden egyes menekültet egy karton cigarettával fogadtak, és mindegyikünknek megvolt az egyévi munkaszerződése. Minket egy Ottawa melletti farmra osztottak. Két legényemberhez kerültünk. Másnap reggel hétkor az idősebb kivezetett az istállóba, ahol ötvenhat gyönyörű tehén állt, és a fiatalabb férfi fejte őket. Megmutatta, hogyan kell fejni, és hogy próbáljam meg én is, aztán nagyon örültek, mikor látták, hogy tudok. Amikor az is kiderült, hogy a gépekhez is értek, még meg is ölelgettek, úgy örültek nekem, mert több traktoruk is volt. Akkoriban 45 dollár járt a munkáért havonta, meg teljes ellátás, és mondták, hogy én kapok hatvanat. Az nagyon szép pénz volt. Aztán egy barátom rábeszélésére elmentem egy másik helyre, ahol dohányszedésre szerződtem, s a teljes ellátás mellett 10-12 dollárt fizettek naponta. Két hónapig dolgoztam ott, aztán autót vettem, és bementünk Hamiltonba, ahol egy kórházban dolgoztam. A barátom nagybátyja kocsmáros volt, s amikor látta, hogy ügyes vagyok, rábeszélt, menjek abba a sörgyárba, ahonnan ő a sört rendeli. El is intézte, hogy felvegyenek, háromszor annyit kerestem ott, mint a kórházban. A születésnapomon léptem be a sörgyárba, és a születésnapomon hagytam ott – 25 évvel később. De én már a sörgyári munkám mellett elkezdtem vállalkozni, parcellázással foglalkoztam. Építkezési területeket osztottunk fel, utakat építettünk, villany-, gáz- meg telefonvezetékeket fektettünk le. Ma már aktívan nem dolgozom, de sokszor felkeresnek tanácsért, mert jól ismernek a szakmában.”

Gyurcsy Béla ma Torontó mellett él második feleségével, Annuskával. Az sem mindennapi történet, ahogyan első felesége halála után egybekerültek 1992-ben, miután Annuska néni a nővéréhez ment ki Kanadába. Már gyerekkoruktól jól ismerték egymást, Annuska akkor a szomszédos Alsószeliben lakott, de mivel kitelepítették őket Magyarországra, úgy tűnt, végleg elváltak útjaik.

És csodák csodája,

Kanadában hozta össze őket újra a sors több mint négy évtized után.

De nemcsak Annuskát, szülőfaluját sem felejtette el Béla bácsi. Először 17 évi távollét után engedélyezték, hogy hazatérjen, azóta évente hazalátogat. Idei áprilisi ittléte során a helyi katolikus egyházközség vezetőivel társalogva szóba került, hogy beázik a templomtető, meg kellene javítani, de nincs miből. Béla bácsi megígérte, segít, és nem maradt csak az ígéretnél. Amint hazatért Kanadába, átutaltatta a kért összeget, a lelkes itthoni csapat pedig hozzákezdett a szervezéshez, aztán a munkához. Menet közben kiderült, hogy nemcsak a tetőt kell javítani, hanem a falat szigetelni, a vakolatot felújítani, új lépcső is kell, meg a sekrestye is javításra szorul. És Béla bácsi küldte a pénzt. Arról, hogy hogyan használták fel, a búcsúi vasárnapi ünnepi szentmise után a felújított templomban a hívők és Gyurcsy Béla előtt adtak számot az egyházközség képviselői. A megható ünnepségen Sokol érsek köszönő levelét is felolvasták, a község polgármestere pedig Felsőszeli első díszpolgárává avatta a fél évszázaddal korábban elüldözött felsőszelit. „Az volt a gondolatom, hogy egy szép emléket adok a szülőfalumnak, és ez sikerült is, bárki láthatja, aki ránéz erre a templomra” – összegezte Béla bácsi. És már azt is elintézte, hogy halála után hamvai hazakerüljenek. Feleségével együtt a szülei sírja mellett lesz végső nyughelyük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?