Egy kutatás szerint lehet pénzért boldogságot venni

pénz euró

A kutatásban résztvevők 10 ezer eurót kaptak.

 A PNAS folyóiratban publikált tanulmány szerint a pénz valóban boldogabbá teszi az embereket. A kutatásban 200 ember vett részt, akik Brazíliából, Indonéziából és Kenyából – és négy magas jövedelmű országból – Ausztráliából, Kanadából, az Egyesült Királyságból és az Egyesült Államokból – érkeztek. Közülük 100 személynek 10 ezer eurót adtak, a további 100 pedig nem kapott pénzt.

Az egyik feltételük az volt, hogy a pénzt három hónap alatt költsék el, eközben pedig az érzelmi állapotukat vizsgálták. Az eredmények szerint az a csoport, amelyik 10 ezer euróval lett gazdagabb sokkal jobban értékelte érzelmeit, és boldogabbnak vallotta magát. Ryan Dwyer, a tanulmány egyik készítője elárulta, hogy az emberek a pénzt sokszor befektetésekre, ingatlanjuk felújítására vagy hiteleik törlesztésére használták.

A kutatók rámutattak azonban, hogy a hasonló eredmények az emberek életkörülményeitől és olyan problémáktól függnek, amelyeket a pénz nem feltétlenül old meg.

(refresher, pnas, nbc)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?