Havannából a Via Blanca útvonalon haladunk kelet felé, s jóllehet igyekszünk minél előbb eljutni Matanzasba, nem mulaszthatjuk el, hogy rövid megállót tartsunk Cojimarban, ebben a kis halászkikötőben, ahol a Nobel-díjas író, Hemingway jachtja is rendszeresen kikötött.
Egy krokodilus farmon Kubában
Varadero híres üdülőhely, napjainkban úgyszólván a világ minden tájáról, de főként az amerikai kontinensről ide látogató turisták paradicsoma. Egy hosszú nyakú őskori hüllőként a kék tengerbe nyúló Hicacos-félszigeten terül el, s jóllehet csupán másfél kilométer, 137 gyönyörű strandjával s a part mentén húzódó szállodáival, moteljeivel, valamint tengerparti házaival valóban lenyűgöző látványt nyújt. Az egyik ilyen házikóban volt alkalmunk eltölteni néhány kellemes napot, s megismerkedni a kubai „szomszédok” életével, és megbarátkozni velük.
Dél felé haladva eljutunk a szigetország legnagyobb s egyben legérdekesebb félszigetére, Zapata földjére. Formája rövid szárú csizmához hasonlít, amire a spanyol elnevezés is utal. Kelet-nyugati irányban átszeli a Hutaguanico folyó, amely az Estero de Agua dulce folyóba torkollik, s érdekessége, hogy dagály idején teljes hosszában viszszafelé folyik a vize. A félsziget bejáratánál elterülő Laguna del Tesoról, vagyis a Kincses-tóról azt tartja a legenda, hogy a spanyolok elől menekülő indiánok a vizében rejtették el kincseiket. Ezzel kapcsolatban egy dolog bizonyos, hogy a tó körül elterülő ingoványos mocsárvilág minden időben kitűnő búvóhelye lehetett a rejtőzködni akaróknak. A kilenc négyzetkilométeres tó szigetecskéin épült fel a Guamá nevű üdülőfalu, melynek területén 44 kétszemélyes, facölöpökre épített indiánkunyhó van, s a vízbe vezető lépcsőjüknél csónakok ringanak. Az egyik szigetecskén szabadtéri néprajzi múzeum, ahol bronzszobrok jelenítik meg a halászó-vadászó egykori indiánok életét.
A félszigetnek talán legnagyobb érdekessége a kubai krokodilus. Igaz, hogy ma már csak a mocsárvilág egyik elkerített rezervátumában él, ahová mi is ellátogattunk, s mondhatom, nem bántuk meg. Az egyes medencékben ugyanis korosztályok szerint nevelték, illetve gondozták a krokodilusokat, míg a tónak egy sekélyebb vizű részét az önfeledten játszadozó ifjú „nászutasok” foglalták el. A felnőttek ugyanakkor a számukra fenntartott homokos parton sütkéreztek, ami bizony igencsak lélegzetelállító látvány volt, s ezt csak fokozta, a mintegy ötméteres óriás meggyilkolásának a látványa, aminek részletesebb leírásától legjobb, ha eltekintek. Ezután következett az értékes, ipari célokra hasznosítható bőr lefejtése az állat szép, rózsaszínű és vértelen húsáról. A látogatás azonban ezzel még nem ért véget. A farm egyik alkalmazottja ugyanis meghívott saját házába, mégpedig „krokodilus” vendégségbe. A bátrabbak közül néhányan – mint jómagam is – a meghívást elfogadtuk, s így alkalmunk adódott megízlelni az olajban hirtelen kisütött, kissé erősebben megsózott krokodiluspecsenyét, amit nem bántam meg, hiszen olyanféle íze volt, mint a frissen sült disznóhúsnak.
Egyébként a családfőn és rajtunk, vendégeken kívül a család nyolc gyereke ülte körül az asztalt, míg a derűs, félvér háziasszony felszolgált. Kérdésünkre elmondta, hogy a gyerekeknek csupán a fele van itt, a többi hét már kirepült a családi fészekből. A gyerekek úgy különböztek egymástól, mintha Josephin Baker válogatta volna őket össze. Igaz, négy apától valók, magyarázta meg a családfő, mivel a feleségemnek már a negyedik férje vagyok, ám egyformán szeretem, jutalmazom és büntetem őket, ahogyan megérdemlik. Most ugyanis mind az enyémek, s amit az ember vállal, azzal nem dicsekszik. Bizony, sok „civilizált” család tanulhatna életbölcsességet tőle.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.