Egy haldokló üstökös darabjai az égen

Természetesen nem mindegyik válik fényessé és kisebb távcsővel vagy esetleg szabad szemmel is láthatóvá, de akad közöttük olyan darab – mint például az ún. B rész –, amely május 12. és 16. között akár szabad szemmel is láthatóvá válhat.

Az üstökös története

Érdekes az üstökös története, mivel a felfedezése után (a keringési idejét valamivel több mint öt évre becsülték meg) nagyon sokáig eltűntnek nyilvánították, és csak 1979-ben találták meg újra – ekkor is nagyon halvány fényű volt. Amikor 1995-ben újra távcsővégekre került, érdekes események zajlottak le a megfigyelők előtt: hirtelen fényességváltozásoknak és -növekedéseknek, ill. az üstökösmag felrobbanásának és lassú széthullásának lehettek tanúi. Az egyes darabok tovább morzsolódnak, újabb részek válnak le, és ezek lassan távolodnak egymástól. Újabb felfényléseket észlelhetünk, ill. egyszerre több fényesebb darabot is megfigyelhetünk az égbolton. Az üstökös fő részei az ún. B, C, G és R (a C az eredeti üstökös).

Az üstökös legfényesebb darabjait, a C, G és főleg a B-t a mellékelt ábra szerint lehet megtalálni az égbolton május 12. és 16. körül a Hattyú csillagképben. Legjobb késő este, ill. hajnalban kezdeni a keresést. A B darab fényessége 4-5 magnitúdo között lesz, így már szabad szemmel is meg lehet majd pillantani. A legjobb azonban egy vadásztávcsővel kutatni utána, és halványabb ködösséget keresni a csillagok között, amely a haldokló üstökös egyik darabja lesz.

Miért robbant szét az üstökös magja?

A robbanást főképp a porózus anyag és a nagy bolygók, főleg a Jupiter gravitációs hatása idézhette elő – 1953-ban pl. az üstökös csak kb. 135 millió kilométerre közelítette meg a Naprendszer legnagyobb bolygóját. Az üstökös anyaga inkább egy lazán összefogott „szemét” keveréke (szikla és por, amelyet megfagyott gázkeverék tart össze). Amikor napközelbe kerül, az egyes gázok felhevülnek és elillannak, amely folyamat hozza létre az üstökös jellegzetes ködös légkörét és később a csóváját. Az üstökös magja azonban a pályája során különböző gravitációs hatásoknak van kitéve, ami lazíthatja az anyagát, és a napközelben feltörő gázok dramatikus robbanásokkal szabadulnak fel a mélyből – óriási darabokat szakítva le az eredeti magból. Az üstökös csekély gravitációs mezeje ezeket nem tudja visszatartani, és lassan elhagyják az anyatestet. A leszakadozott darabok önálló pályákon keringenek majd tovább a Nap körül, lassan elhalványodnak, és valószínű, hogy az üstökös örökre eltűnik. Ami maradhat utána, erős meteorraj vagy akár -eső formájában figyelhetjük majd meg valamikor a jövőben.