Egy háborús bűnös története 18/8.

Kora reggeltől tudni lehetett, hogy valami készül Bécsben: az MNW nevű osztrák bankóriás beharangozott egy nagy bejelentést, s gyorsan kiszivárgott, hogy akár csődöt is jelenthetnek. Egyes hírportálok kerek perec megírták, hogy ez katasztrofális következményekkel járna az m.-i gazdaságra nézve, az MNW ugyanis az egyik legerősebb játékosa a hazai pénzügyi szektornak. Mivel azonban a kormányzat nem foglalkozott az üggyel, nem lett belőle igazi szenzáció, megmaradt afféle kis színesnek.
Mikor délután háromkor sor került a bejelentésre, amely igazolta a legpesszimistább előrejelzéseket – az MNW egyszerűen lehúzta a rolót –, s amelyet az osztrák kormány, az Európai Bizottság, illetve az IMF meglehetősen borúlátó megszólalásai követtek, nálunk továbbra sem mozdult meg a közvélemény és a politikai vezetés. A hírekben a reggeli közúti balesetekről meg a közlekedési dugókról csacsogtak, amit a meteorológusok magyarázata követett az enyhe télkezdetről. Egész M. szó nélkül elment mellette, hogy épp beszakadt a széfje teteje.
Napokkal később kezdték csak a december 2-át „csendes kedd”-ként emlegetni. Csendessége ugyanis leginkább a következő nap, a „zajos szerda” hangzavarával való összehasonlítás során tűnt ki.
December 3-án már kora reggel megtelt a sajtó és az elektronikus médiák a pénzügyi csapás híreivel. Felszólalt Wagner pénzügyminisztere, biztosította az m.-i lakosságot a stabilitásról, és higgadtságot kért. Hamarosan rövid kommentárt fűzött az eseményekhez maga Wagner is: komolyan kell venni a történteket, mondta, de a kormány a legmesszebbmenőkig ura a helyzetnek, az m.-iek vagyona tökéletes biztonságban van.
Rendes körülmények között az efféle komoly politikusi nyilatkozatok, amelyek a higgadtság megőrzésére szólítanak fel, pánikot és felfordulást idéznek elő: az m.-iek viszont jó tanítványai voltak a kereszténydemokrata kormánynak, a közvélemény egy az egyben átvette a Wagner-féle helyzetkommentárt, a pánik egyelőre elmaradt. Az idegesség azonban lappangott, s nem lehetett tudni, meddig lehet féken tartani az indulatokat. Ausztriában komoly földindulást hozott a hír, ott a piacok már másodikán riadót fújtak, M.-ben azonban a pénzügyi szektor sem ocsúdott fel az első bejelentésre, csak másnap, harmadikán indult be a nyüzsgés. Az m.-i korona a térségbeli valutákhoz képest villámgyorsan veszíteni kezdett az euróhoz viszonyított értékéből: ebből is látszott, hogy épp M.-et érinti a legsúlyosabban az osztrák epicentrumú pénzügyi földrengés. December 3-án a koronánk sorra döntögette meg a lélektani határokat, félelmetes hullámvasútra került, ahol nem látszott a lejtő vége. A piacot nem tudta megfékezni a kormány túl óvatoskodó hozzáállása; azt elérték vele, hogy ne törjön ki azonnal spontán népfelkelés, de nem tudták megakadályozni azt a nagy pénzpiaci földcsuszamlást, ami alapjaiban rázkódtatta meg az országot.

December 3-án délután három körül háborítatlan nyugalomban solitaire-eztem az irodámban, mikor megkaptam Odette SMS-ét: kinevezték első szóvivőnek. Nyomban meghívtam vacsorára, s szorgalmaztam, hogy minél korábban találkozzunk. Odette ujjongva ment bele. Négy körül kivonultam a városba, tudtam, hogy soká fog tartani, mire kiválasztom a megfelelő csokrot. Végül már az első virágárusnál megakadt a szemem egy kissé bizarr csokrocskán, amely főképp színes, széles fűlevelekből állt, melyek közül néhány aprócska, enyhe lila virág kandikált ki – a virágárus azt mondta, egy atlanti-óceáni portugál szigetről való növények. A második sörömmel végeztem épp, amikor Odette befutott a Luxembourgba. A nyakamba borult, amikor meglátta a csokrot. Kértem gyorsan egy vázát a pincérlánytól, aki némi megvetéssel a szemében tett eleget a kérésemnek.
– De ugye tudod – mondtam neki, mikor kissé lehiggadt –, hogy ezután sokkal szigorúbb lojalitást fognak elvárni tőled?
– Ismernek már, ismer Hubik is, ismer Varga is, tudják, hogy megmondom, amit gondolok. De nem truccból, hanem konstruktívan. Az elveimet nem hallgattathatom el.
– Azt nem Montaigne írta, hogy jó dolog romlott évszázadba születni, mert másokhoz képest olcsón látszhatunk erényesnek?
– Mit piszkálódsz, he? Nem örülsz? Jó, Montaigne-nek volt érzéke az iróniához. Másrészt viszont ez szerintem egyáltalán nem illik ide.
– Ne haragudj. Azt hittem, azért tartasz, hogy valaki gonoszkodjon veled. És szerintem abszolút ideillik.
– Hahaha. Ha azt hiszed, nem vagyok elég edzett a melómhoz, tévedsz. Már segédszóvivőként sikerült elég jól megedződnöm.
Épp hogy csak kihozták a vacsoránkat, amikor szinte egyszerre csörrent meg a telefonunk Odette-tel. Mindkettőnket a főnökünk keresett: őt Hubik főosztályvezető a sajtósoktól, engem meg Varga. Azonnali hatállyal kérettek bennünket a minisztériumba.
Poldauf miniszter közös sajtótájékoztatót tartott a kormány néhány másik tagjával, a belügyminiszterrel, a külügyminiszterrel, meg a kereszténydemokrata párt néhány vezetőjével. Egyetlen szó sem esett az MNW-ről vagy az osztrák pénzügyi helyzetről, a piacokról, a korona állapotáról. Állítólag egy mai kijelentésre reagáltak: a p.-i védelmi miniszter a p.-i hadsereg fenntartására a következő költségvetési évben fordítandó összeg csökkentését kritizálta az egyik provinciális p.-i lapnak. Ez volt az ürügy, ami alapján nekik lehetett ugorni. Az újságírók legyűrték csodálkozásukat a miniszteri bevezető végére, s feltettek néhány tapintatos kérdést a további intézkedésekkel kapcsolatban. Poldauf azt ígérte, résen leszünk.
Ezzel a december 3-i sajtótájékoztatóval kezdődött a kéthetes hidegháború P. ellen.
Felpezsdült az élet a minisztériumban. A soká alig mutatkozó Sárkány mindennap ott vigyorgott valamelyik sarokban, s egyre gyakrabban tűnt fel Vladimir Daniel is: most már nem kapta el a fejét, amikor meglátott, hanem rám villantotta fölényes mosolyát. Varga olyan pökhendien masírozgatott a minisztériumi folyosókon, mint egy hadvezér, aki épp most foglalt el egy bevehetetlennek tartott erődöt. Elképesztő termékenységet mutatott a P. ellen folytatott kéthetes sajtóhadjárat során: naponta legalább egy, de inkább kettő sajtóhírt produkált. Délelőtt általában még tárgyilagosabb, árnyaltabb szövegek kerültek ki a keze alól, a délutániak már telve voltak fékezetlen indulatokkal. Ebéd után bezárkózott nyomasztó méretű irodájába, s a következő sajtóhír kiizzadásáig nem engedett be senkit magához. A felinduláshoz nyugalomra van szükségem, mondogatta, az egykori prágai hírlapírót idézve. A közvélemény belenyugodott az egész abszurditásba: a hírportálok kommentárírói pár nap után komolyan elemezgették a p.-i lépéseket: miközben P. tulajdonképpen végig egyáltalán semmit nem tett.
Közben a korona folyamatosan gyengült, a legveszélyeztetettebb valutává vált a térségben, a szomszédos, euróval rendelkező országokból megindult a bevásárlóturizmus a határ menti városokba. Világszerte az m.-i gazdaság megrendüléséről beszéltek – csak idehaza nem. Beszámoltak ugyan róla az Új Társadalomban, a Cogitóban, a közszolgálati csatornán, a rádiókban, hogy a Financial Times, a Spiegel, a FAZ hosszú elemzésekben boncolgatta az m.-i helyzetet, de ez M.-ben igazából senkit nem érdekelt. Wagner felhergelte az embereket, harci kedvet pumpált beléjük. Ha kiadja a parancsot egy tévés beszédben, az m.-iek százezrei azonnal megindulnak a hitvány P. ellen.
December 13-án, szombaton kora reggeltől a tévéképernyőre tapadtam. Odakint sűrű fellegek gyülekeztek, úgy tűnt, hamarosan esni kezd, és nem áll el, amíg el nem mosott mindent. Hasonlóan baljós hírek érkeztek az utcákról: a hajnali órákban ismeretlenek betörték az ablakait az egyetlen b.-i iskolának, ahol a p.-i nemzeti nyelven oktattak. Alig néhány órával később az egyik lakótelep szélén néhány fiatal férfi megtámadott és összevert egy lányt, akit idegen nyelven hallottak telefonálni. A kabátjára filctollal azt írták: MEGLAKOLTOK. A tetteseket elfogták, de hamarosan szabadon is engedték: nem sikerült egyértelműen rájuk bizonyítani a dolgot. A lány egyébként, mint kiderült, észtországi orosz volt, az Erasmus-programmal jött M.-be tanulni, és egyáltalán semmi köze nem volt P.-hez. Ehhez jött délután Wagner rendkívüli bejelentése: P. őrnaszádokat vonultatott fel az m.-i haditengerészeti támaszpont közvetlen közelében.
Nem értettem, miért nem csörög a telefon. Ha tényleg az történt, amit Wagner közölt a hírtévékkel, az komoly következményekkel járhat, és valószínűleg a mi fegyveres erőink sem fognak tétlenkedni. Délután fél öt körül felhívtam Mirót, tud-e valami közelebbit, de elég szűkszavú volt, ő is csak a tévét bámulja, mondta. Alig egy óra múlva Varga jelentkezett, és rendkívüli tanácskozásra hívott a minisztériumba.
Még mindig az egyik alsóvárosi szomszédomtól kölcsönkért furgonnal közlekedtem. Miután elindultam, rákezdett az eső, nagy lendülettel. A város kihalt volt, az a néhány ember, aki a falak tövében lapult, sötét tekintettel nézelődött: az látszott a szemükben, a megtorlás ideje következik. (Folytatjuk)

SAMUEL  BABBEL