A nyár legjelentősebb múltra visszatekintő magyarországi diákrendezvénye az EFOTT, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója. Idén immár harminckettedik alkalommal várja a fiatalokat, ezúttal a Debrecen melletti Vekeri-tónál. A programok középpontjában természetesen idén is a koncertek állnak.
EFOTT 2007 Debrecenben
A nyár legjelentősebb múltra visszatekintő magyarországi diákrendezvénye az EFOTT, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója. Idén immár harminckettedik alkalommal várja a fiatalokat, ezúttal a Debrecen melletti Vekeri-tónál. A programok középpontjában természetesen idén is a koncertek állnak. Néhány fellépő az idei sorból: a helyi erők képviseletében lesz természetesen Tankcsapda, de jön az ország másik feléből a Kispál és a Borz, az osztrák DeLaDap, Bikini, Quimby, Yonderboi, Back II Black; lesz Zúzda színpad a keményebb műfaj kedvelőinek, illetve buli sátor is, minden este igazi retro bulival és Dévényi Tibi bácsival.
A tóban található szigeten EFOTT Kalandpark, a Nagyszínpad mellett pedig az EFOTT Csárda jelent majd újdonságot az idei fesztiválon, ahol – a korábbi években megszokottakhoz képest – igazi programdömping várható, tizenkét helyszínen. Igazi hallgatói fesztivált terveznek, amely örök élmény marad az ország második legnagyobb városába látogatóknak.
A fesztivál mottója is ezt jelzi: „A régi szép idők most vannak”. Időpont: július 24–29.
Honlap: www.efott.hu. (ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2012. 08.19.
M. Knopfler: Kill To Get Crimson
2012. 08.19.
Továbbra is tart a harc
2012. 08.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.