Egyetemistának álcázott rendőrök füleltek le egy 12 fős kábítószer-kereskedő bandát a Sorbonne egyetem egyik diákkávézójában. A francia főváros főkapitányságának drogelhárító osztálya egy névtelen telefonbejelentés után kezdett el vizsgálódni az egyetem zárt területén működő presszóban.
Drogkávézó a Sorbonne-on
Egyetemistának álcázott rendőrök füleltek le egy 12 fős kábítószer-kereskedő bandát a Sorbonne egyetem egyik diákkávézójában. A francia főváros főkapitányságának drogelhárító osztálya egy névtelen telefonbejelentés után kezdett el vizsgálódni az egyetem zárt területén működő presszóban. A hallgatónak öltözött civil ruhás fiatal nyomozóknak sikerült kiszúrniuk egy 20-25 éves ifjakból álló társaságot, amely a diákokra kevéssé jellemző jólöltözöttségével, márkás bérelt autóival kirítt a kávézó átlagközönségéből. A főkapitányság akciócsoportja kereskedés közben lecsapott a társaságra. A Sorbonne közelében lévő lakásokban végzett házkutatások során a nyomozók 2000 csomag ecstasyt és 11 ezer euró készpénzt foglaltak le. (kor)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2012. 08.19.
M. Knopfler: Kill To Get Crimson
2012. 08.19.
Továbbra is tart a harc
2012. 08.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.