A Selye János Gimnázium diákönkormányzata hagyományteremtő szándékkal Felvidéki Diáktalálkozót (FelviDiT) szervezett Komáromban, június 28-29-e között.
Diákjogok védelme
Ezek után Gál László versmondó órájával folytatódott az este, aki felvidéki magyar írók verseiből öszszeállított műsorral szórakoztatta a közönséget, s hogy a magyar hagyományokból is belecsempésszenek egy kicsit a programba, a nagykéri Mórinca néptánc- és citeraegyüttes fellépésével, és egy fergeteges táncházzal zárult az est.
A találkozó második napján a komáromi strandon a Selye János Gimnázium sportnapja zajlott a gimnázium tornatanárainak szervezésében, és az ott felállított Diákönkormányzat-sátorban a képviselők és az érdeklődő diákok meghallgathattak még egy előadást, szintén Farnadi Viktóia vezetésével.
Egy közös fürdőzéssel és palacsintázással zárult a találkozó, és a meghívottak elégedetten tértek haza, új információkkal, új barátságokkal.
Akkor lesz igazán eredményes a találkozó, ha a jövőben már nem is lesz szükség efféle „jogokról felvilágosító” előadásokra, mert e nélkül is érvényesülnek az iskolák falai közt a diákok jogai. Össze kell fogniuk a felvidéki magyar iskoláknak (és gimnáziumoknak) és építeni a kapcsolatokat, mert így valós lehetőség nyílik összefogni a magyar ajkú fiatal értelmiséget!
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.