Csernobil – tiltott zóna 300 évig

Abban a pillanatban a reaktornál 444-en dolgoztak, ketten közülük azonnal meghaltak, 300 embert komoly sérülésekkel kórházba szállítottak. A hivatalos közlemények szerint három hónap alatt huszonnyolccal emelkedett a katasztrófa áldozatainak száma. Számítások szerint 50 millió curie radioaktív anyag került az atmoszférába, ezerszer annyi, mint a nagy-britanniai atomerőmű 1957-es, súlyosnak tekintett tűzesete alkalmával. Az Egészségügyi Világszervezet tíz évvel az esemény után kiadott jelentése szerint mintegy 5 millióan voltak kitéve kisebb-nagyobb mértékben az ionizáló sugárhatásnak.

Titkok és hazugságok közepette tájékoztatták a közvéleményt a történtekről, s ma sem tudni milyen következményei voltak, vannak és lesznek a sugárzásnak, mely a robbanás után a mi térségünket is érte. Mindmáig egymásnak ellentmondó adatokat közölnek a halottak és a betegek számát illetően. Szaktekintélyek állítják: nincs miért aggódnunk, mások szerint a sok rákos megbetegedés javarészt Csernobil számlájára írható.

A balesetet kiváltó okok és körülmények vizsgálati eredményeiről először 1986 augusztusában nyilatkozott az orosz fél – szakmai mulasztás miatt a dolgozókra hárítva a felelősséget. A Bécsbe küldött szovjet delegációt a nemzetközileg is elismert tudós, Valerij Legaszov vezette, ugyanis szakmai és személyi hiteléhez semmi kétség nem fért. A szovjet vezetés számolt azzal, hogy a tudós szava az igazság garanciája. A csernobili katasztrófa második évfordulóján Legaszov öngyilkos lett.

Az atomerőmű körüli tiltott zóna 30 kilométeres sugárban húzódik. A teljesen evakuált körzetben mégis vagy ezer ember él, akadnak közöttük olyanok, akik hivatalos papírjaikon lakhelyként a szomszédos falu, Ivanovo van feltüntetve. Azért tértek vissza sugárfertőzött otthonaikba, mert a kijevi megyei bizottságon tudatták velük: aki haza akar menni, menjen. Törvényesen laknak tehát a tiltott zónában, ahol ki- és belépéskor – minden egyes alkalommal – bemérik őket. A közeli erőben nem hagytak fel a vadászattal, horgásznak a Pripjaty folyóban is. És velük együtt él a cézium is, amely szervezetükből minimum harminc év múlva szívódik fel.

A baleset idején a benn dolgozókon kívül azok a katonák fertőződtek meg a legsúlyosabban, akik heteken át hordták halomba és ásták be a föld mélyébe a szennyezett nukleáris fűtőanyagot. A katasztrófa helyszínére 210 hadtestet vezényeltek, s ez 340 ezer katonát jelentett. A kevés túlélők közül az egyik súlyosan beteg férfi elmondása alapján akkor olyan lázas sietségben „temettek”, hogy ma már bizonytalan a mintegy 800 sírgödör pontos helye. Burjakovkában pedig harminc 100x16 méteres lövészárkot ástak, ebből huszonhármat rövid időn belül feltöltöttek egyenként 22,5 ezer köbméter szilárd atomhulladékkal, mert 20-30 éven át tárolásuk biztonságos lehet. A „zóna” viszont legalább 300 évig tiltott lesz, hiszen 200 tonna kiszabadult nukleáris fűtőanyagot őriznek a szarkofágban. Ennek biztonsági állapotáról gyakran kételyek merülnek fel.

Az eltelt években tényként elhangzott, hogy elsősorban a gyermekeket érintő pajzsmirigyrák számít a leggyakoribb megbetegedésnek, s hogy összességében véve a rákos megbetegedések száma a vártnál gyorsabban nő. Egy kijevi professzor szerint eddig már 300 ezren haltak meg a közvetlen-közvetett sugárzás következtében, ám az ukrán egészségügyi minisztérium csak 12 500 áldozatról beszél, azokról, akik a katasztrófa következményeinek elhárításán dolgoztak.

Az orvosoknak évekig meg kellett hamisítaniuk a diagnózist. Akadtak, akik bevallották: Kijevből kapták az utasításokat, hogy a betegségeket ne tüntessék fel sugárbetegségnek vagy más, radiációval összefüggő kórnak. Valóban hányan hunytak el, illetve lettek súlyosan betegek az ökológiai katasztrófa következtében, nem tudni. A központi „nyilvántartás” sok mindent nem tart nyilván. Kivétel azok kórképe, akik felszámolóként dolgoztak Csernobilban. Egyes források szerint az életben maradottak kilencven százaléka beteg, többségüknek emésztőszervei betegedtek meg, ugyanis a radioaktív szennyeződés étellel, itallal, vízzel a szervezetükbe jutott.

A sugárfertőzöttek gyógyításának költségei meghaladták és ma is meghaladják az ország anyagi lehetőségeit, s csak a nemzetközi összefogásnak, gyógyszer- és műszeradományoknak köszönhetően tudnak (úgy-ahogy) segíteni a rászorulókon.

Továbbra sincsenek megbízható adatok a gyermekhalandóság alakulásáról, a sugárveszélynek kitett szülők gyerekei immun-, és vérképző szervi megbetegedésekben – öt éves koruk előtt –hunynak el.

Egy angol atomfizikus szerint a kromoszómák már alacsony értékű sugárzás hatására is megváltoznak, a hibás összetétel pedig átöröklődik az utódokra. Az olykor megjelenő helyzetjelentésekből következtetni lehet arra, hogy Csernobil után Ukrajnában a halandóság megduplázódott, a vérképző szervek betegségei pedig megnégyszereződtek. Jelentősen emelkedett a leukémia és pajzsmirigyrák előfordulása, az utóbbiban közel ezer gyermek szenved. Akadnak orvosok, akik azt mondják: Csernobil miatt 2005-ben betegednek meg majd a legtöbben. Nemcsak Ukrajnában, hanem Európában is.

Minden évben április 26-án a zónában szolgálatot teljesítőket kitüntetik. Évről évre kevesebb éremre van szükség.