Bezárult az iskola zöldre festett kapuja. Mész és fertőtlenítő szúrós szaga áramlott a lépcsőházban. A tanteremben csengetés utáni csönd. Géza tanár úr bársonyos hangjának a faliújságokkal díszített folyosó állta útját.
Csengetés után
– Vigyázzatok az iskolára! Használjatok váltócipőt, kíméljétek a berendezést: falat, padot, táblát, ajtót – folytatta, ahogyan az iskola belső rendtartása előírja.
– A köszönés nem szégyen! Üdvözöljétek szüleiteket, az ismerősöket, pedagógusokat, barátokat, osztálytársakat. – Mosolyogva kérdezte az első padban ülő szőke Virág Annától.
– Ki kit köszönt elsőnek?
– A fiatalabb köszönti az idősebbet.
– Igen – helyeselt a tanár úr. – Néhány gondolatot az utazásról... De előbb álljanak fel a vidéki gyerekek. – Lám, az osztály hetvenöt százaléka naponta utazik. – Köszönöm. Üljetek le, és figyeljetek!
Ajtó nyitásánál, útba eső akadálynál illedelmesen előre engedjük az idősebbet. A járda, folyosó jobb oldalán közlekedünk. Az úton való átkelésnél a zebrán haladunk, de csakis, ha zöldet mutat a lámpa! – köszörült egyet a torkán.
– Foglalkozásunk második részében meglátogatjuk városunk buszmegállóját – ismertette tanulóival a programot Géza tanár úr. Az osztály fegyelmezetten, kettes sorban követte a tapasztalt pedagógust, aki ötödikeseknek megfelelő iramot diktálva haladt az élen. A városi parkon keresztül közelebb a buszmegálló, gondolta, s arra kanyarodott. Hoppá! Erre mégsem mehetünk. Festésre váró deszkapad, derékba tört ülőke látványa rossz példát mutat. Kerüljük meg a parkot, döntött a tanár úr. A fedett buszmegálló hatalmas ismertetőtábláját üvegablak védelmezi a portól.
– A piros színnel jelölt járatok gyors vagy nemzetközi autóbuszutak menetrendjét jelentik – magyarázott tovább, elsietve az elérhető magasságban kifüggesztett, agyonfirkált, körbetépett, olvashatatlan helyi és környékbeli járatokat feltüntető tábla előtt.
– Toho-tolasson el őő-öreganyám – szólt imbolyogva a kifüggesztett táblát studírozni akaró középkorú férfi.
A néni körülnézett, igazított kendőjén. Látszott, egyetlen porcikája sem óhajtja a vitát. Halkan, elpirulva odébbállt.
– Nofene! Ol-olvashatatlan – állapította meg bölcsen. – Biztos a gye-erekek firkálták össze-vissza – szellemeskedett. Filctollat vett elő a belső zsebéből, áthúzta a hivatalos hirdetést, majd a hirdetőtáblát tartó oszlopot marokra fogva a gyerekek felé fordult:
– Ugyan mit... no, mit ke-restek itt, i-iskolaidőben? Loógtok, ugye? Ha-át ezt ta-ta-nuljátok az is-is-iskolában! – szánta gondolatait vitaindítónak.
A dülöngélő középkorú a megállóban kanyarodó autóbusz felszállói között szitkozódott. Mikor sorra került, a sofőr vita nélkül a műanyag műszerfalra ragasztott szövegre mutatott: „Ittas embert nem utaztatunk!”
Géza tanár úr intézkedett:
– Tovább megyünk, gyerekek, siessetek! – attól tartott, felismeri az imbolygó alak, aki elképzelhető, csengetés előtt került ki az iskolából.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.