Prága. Csehország és Ausztria 42 500 négyzetméternyi területet cserél ki a közeljövőben. Az erről szóló alkotmánytörvényt – a cseh képviselőház után – csütörtökön a szenátus is jóváhagyta.
Cseh–osztrák területcsere
A konkrét területcsere azután kezdődhet meg, hogy a törvényt az államfő is aláírja. A határkiigazításokra mintegy tíz helyen kerül sor, az esetek többségében ott, ahol megváltozott a folyók, patakok medre, míg néhány esetben ingatlanok miatt van rá szükség. A területcsere nem párosul lakosságcserével. Az országhatár helyzetét rendszeresen és folyamatosan figyelemmel kísérő kétoldalú bizottságok javasolják a területcseréket. Prágának minden szomszédos országgal van ilyen közös fóruma. Egyedül Lengyelországgal van ezen a téren rendezetlen problémája, illetve vitája. Prága ugyanis már 45 éve 369 hektárnyi területtel tartozik a lengyel államnak. „Lengyelország a II. világháború után felújította hagyományos területi követeléseit Csehszlovákiával szemben, amelyek a sziléziai Tešín, valamint a szlovákiai Árva és Szepesség vidékét érintették” – írta nemrégiben a Týden. Moszkva és állítólag személyesen Sztálin ösztönzésére Varsó végül is beleegyezett abba, hogy kétoldalú szerződésben az akkori (és mai) határokat rögzítsék. Feltételül szabta azonban, hogy a határvonalat minél egyszerűbben kell meghúzni és ahol lehet, le kell rövidíteni. A konkrét határmegállapodást 1958-ban írták alá a felek. E szerint a közös csehszlovák–lengyel határ 80 kilométerrel lett rövidebb, s mintegy 85 helyen határkiigazítást kellett végrehajtani. Miután kiszámították a felek területi nyereségét és veszteségét, kiderült, hogy Prága 369 hektárral tartozik Varsónak. A megállapodás szerint ezt utólag vissza kellett volna adni a lengyeleknek, de többszöri tárgyalások ellenére a mai napig sem született érdemi döntés.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.