Csak rajtunk múlik, hogy biztonságban vagyunk-e az interneten

Dunaszerdahely |

<p>Február 10-én tartják a Biztonságosabb Internet Napját. Az Európai Unió által kezdeményezett emléknapot az év második hónapja második hetének második napján a világ számos országában megtartják.</p>

A nap szlogenje „A jobb internet közös ügyünk”, célja pedig, hogy a mindenkitől karnyújtásnyira levő, ma már szó szerint a zsebünkben hordott online világ tudatosabb és biztonságosabb használatára figyelmeztessenek. A Biztonságosabb Internet Nap elsősorban a gyerekek és fiatalok, illetve szülők, tanárok, nevelők, gyermekekkel foglalkozó civil szervezetek vezetőinek figyelmét szeretné felhívni az internet biztonságos használatára. A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség is fontosnak tartotta, hogy beépítse képzési rendszerébe a biztonságos és felelős internethasználatot. 2014-ben megjelentették a Netlabirintus kézikönyvet, amely ingyenesen elérhető az SZMCS honlapján.  Gál Erik, a SZMCS képzési vezetője elmondta, a cserkészet immár 107 éve része az ifjúság életének, az évszázados fennmaradáshoz egyebek mellett az segítette hozzá a világ legnagyobb ifjúsági szervezetét, hogy mindig alkalmazkodni tudott az adott kor kihívásaihoz. „Az erdőjárás vagy vízitúrázás közben tapasztalható veszélyek száz éve részei képzési programunknak. A XXI. század gyerekei azonban összehasonlíthatatlanul több időt töltenek a számítógép előtt, mint az erdőben, így a nevelési programunkat is ehhez kellett igazítani” – mondta Gál Erik. Csémi Szilárd, az SZMCS ügyvezető elnöke elmondta, a kiadványt ingyenesen bocsátották a többi magyar cserkészszövetség, és az egyéb partnerszervezetek részére, a visszajelzések kedvezőek. Juhász Gergely, az online világban eligazító brosúra egyik szerzője kifejtette: azt szeretnék elérni, hogy a gyerekek tudatosítsák, nem az internet a hibás, ha rosszul, rosszra, vagy éppen mértéktelenül használják. „Ugyanakkor néhány kattintással, felelős használattal sokkal biztonságosabbá tehetők bizonyos folyamatok az online szférában. A szlovákiai szülők egy jelentős részének fogalma sincs, mit csinálnak a gyermekeik a virtuális térben, tennivaló tehát akad bőven. Erre is felhívja a figyelmet a Biztonságosabb Internet Nap” – mondta Juhász Gergely. (szmcs-p) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?