Csak a kezemet figyeljék, mert csalok! Tényleg?

Az emberi szem anatómiája és a látás élettani folyamata régóta jól ismertek, a vizuális észlelés működését viszont máig még csak részben sikerült feltárnia a tudománynak.

A látás kettős funkciója

Míg a bűvészek a nézők szórakoztatására tökéletesítik a megtévesztés művészetét, a kutatók agyunk működésének jobb megértése érdekében tanulmányozzák a trükköket.

A bűvésztrükkök megfigyelése azért teremt jó lehetőséget a látórendszer különböző összetevőinek megértésére, mert az illúziók maguk is több alkotóelemből épülnek fel. A bűvész jelzései – akárcsak korábbi tapasztalataink és várakozásaink – befolyásolhatják az agy látóközpontjának egyes működéseit, miközben más funkciókat nem tévesztenek meg.

Hol keletkezik az illúzió?

Létezik egy klasszikusnak számító bűvészmutatvány: amikor a bűvész kétszer egymás után feldob egy labdát a levegőbe és elkapja azt, majd harmadszor is úgy csinál mintha feldobná, és ekkor a labda „nem érkezik vissza” – hiszen ez alkalommal a bűvész a tenyerébe rejtette el.

Ez egy nagyon egyszerű, ám rendkívül hatásos trükk, mivel a néző harmadszor is azt hiszi, hogy felrepült a labda, ami így eltűnni látszik a magasban. Gustav Kuhn – aki a durhami Egyetem (Anglia) pszichológusa, és egyben bűvész is – azt vizsgálta, vajon miből adódik a mutatvány megtévesztő ereje.

A trükk hatásosságának vizsgálatához Kuhn és Michael Land (University of Sussex in Brighton, Anglia) kétféle módon vették videóra a trükk bemutatását. Az egyik változatnál a bűvész a „hamis” feldobást úgy végzi, hogy közben a magasba néz, oda ahova a labdának repülnie kellett volna, míg a másik változatnál a saját kezét nézi a „hamis” feldobás során.

A felvételeket lejátszották vállalkozó résztvevőknek, majd megkérdezték tőlük, hogy mit láttak. Mindkét változat megtekintése esetén voltak olyan nézők, akik azt válaszolták, hogy harmadszor is látták felrepülni a labdát és eltűnni a képernyő tetején. Azonban kétszer annyian „dőltek be a trükknek” akkor, ha a bűvész a levegőbe nézett, mint amikor a saját kezére tekintett.

A válaszok elemzéséből kitűnt, hogy a labda észlelését sokszor nem a vizuális információ (azaz a labda tényleges elhelyezkedése) határozta meg, hanem olyan kiegészítő jelzések (konkrétan a bűvész fejmozdulata), amelyek a labda várható helyére utaltak.

A kutatók ebből azt a következtetést vonták le, hogy a megtévesztés lényege az, hogy a néző a bűvész arcát figyeli, és nem azt a helyet, ahova a labdának szállnia kellene. A bűvész tekintete tehát központi szerepet játszik a trükk sikerében: az irányítja a nézők várakozásait. Ha két alkalommal felnézett, mikor repült a labda, nyilván a harmadik felnézés is együtt jár a labda felrepülésével – gondolja a néző, aki tehát valójában nem is a labdát nézi.

Kuhn szerint mindez azt bizonyítja, hogy az illúzió az ember várakozásain alapul. De mi a helyzet a szemünkkel? Vajon a látásunkat is becsapja a mutatvány?

Mást látunk – és mást észlelünk

A kutatók szerint a fenti kérdésre a válasz: nem. Videóra vették ugyanis a bűvésztrükköt figyelő nézők arcát, és követték szemmozgásaikat.

Azt tapasztalták, hogy a legtöbb résztvevő először a bűvész arcára pillantott, és csak ezután követte tekintetével a labda útját. Amikor azonban a labda már nem volt ténylegesen látható, a nézők nem is tekintettek annak vélt helyére. Azt hitték, hogy látják a labdát a magasban, annak ellenére, hogy valójában nem is néztek oda.

Mindez arra utal, hogy a látórendszer szemmozgásokat irányító részét nem tévesztette meg a bűvésztrükk.

Egy adott esemény szemlélése során tehát a látórendszer egyes részei más-más módon működhetnek. A fenti vizsgálatban a szemmozgató rendszer kizárólag a valós vizuális információkra épített, az észlelést viszont nagyban befolyásolták a néző várakozásai.

Ez egybevág más kutatások közelmúltbeli eredményeivel, amelyek bebizonyították, hogy a szemmozgató és a vizuális észlelő rendszer elkülönült idegi pályákon halad.

Kuhn véleménye szerint eredményeik igazolják: a várakozások végül is felülírhatják a tényleges vizuális információkat. A kutató szerint ráadásul ez sokkal gyakrabban történik meg, mint gondolnánk.

A bűvészek nagyon jól megtanulták kihasználni a fenti jelenséget – ám amikor úgy érezzük, hogy tisztában vagyunk a környezetünkkel, valójában akkor is azt észleljük, amire számítunk.

A kutatók a Current Biology c. folyóiratban számoltak be eredményeikről.