Caesar, Cicero, Hannibál nyomán

Eseményekben gazdag történelmének köszönhetően Julius Caesar, Cicero és Hannibál nyomdokait követhetjük, Horatius, Dante és Petrarca szellemét idézhetjük fel, és megcsodálhatjuk a világhírű, halhatatlan művészek alkotásainak egész sorát, köztük Michelangelo, Leonardo da Vinci, Raffaello, Bernini és más kiválóságok műveit, esetleg, ha úgy tetszik, élvezhetjük az olasz konyha különlegességeit is.

A legtöbb turistához hasonlóan jómagam is Velencét – ezt a 118 szigeten épült várost, melynek kerületeit 117 csatorna választja el egymástól, s csaknem 400 híd köti össze – választottam olaszországi kalandozásaim kiindulópontjául. Fölszállva hát a mintegy 4 km hosszú Canal Grande csatorna egyik motoros hajójára, a vaporettóra, útitársaimmal együtt önfeledten gyönyörködtünk a pompás paloták, múzeumok, templomok sokaságában egészen a Szent Márk térig, majd visszatérve a Santa Lucia pályaudvarhoz úgy érezzük, nemcsak a város, hanem talán egész Olaszország fejlődésének és történelmének alakulását sikerült áttekintenünk.

Nehéz leírni azt a lenyűgöző látványt, amit a Szent Márk tér, valamint a bizánci stílusú építészet e remekműve, az ötkupolás Szent Márk-bazilika nyújtott, a templombelső több mint ötszáz oszlopával, hatalmas oltártáblájával, múzeumával és kincstárával. Nem mulasztjuk el bejárni a bazilika szomszédságában álló Doge-palotát, átmegyünk a Sóhajok hídján is, ahonnan utolsó pillantást vethettek városukra a börtönbe kísért elítéltek. További barangolásunk során megcsodáljuk az Aranyházat, a Foscari-palotát, a Santa Maria della Caritát, a műemlékek megannyi gazdag tárházát, s a Szent Márk tér galambjait, amelyek ugyancsak hozzátartoznak a város összképéhez.

Legközelebbi úti célunk a tengerparti üdülőiről híres Rimini. Középpontjában egy feliratos kő emlékeztet arra, hogy itt tartotta híres beszédét Julius Caesar, amikor katonáit Róma ellen vezette, s itt hangzott el a szállóigévé vált mondás: alea iacta est – a kocka el van vetve.

Kalandozásunk további állomása Milánó, a Pó-síkság központja, melynek falai között éveken át élt és dolgozott a történelem talán legismertebb polihisztora, Leonardo da Vinci. Első utunk a mester egyik halhatatlan remekművéhez, az Utolsó vacsora című freskóhoz vezet, amelyen a lelki feszültség és a kirobbanni készülő indulatok művészi megfogalmazását csodálhatjuk meg. Ezután az Ambrosiana képtárba igyekszünk, ahol a mester több festménye, köztük a Zenész című portré nyújt felejthetetlen élményt. Természetesen nem mulasztjuk el megtekinteni a fehér márványból épült Dómot sem, az olasz gótika e legszebb alkotását, sem a világhírű milánói Scalát.

Milánó azonban nemcsak a műalkotások, valamint az ipar és kereskedelem egyik olasz központja, hanem a nagy politikai küzdelmek színtere is, ahol tömegtüntetésekkel, gyűlésekkel harcolnak jogaikért sok esetben szélsőséges csoportok is, melyeknek tevékenysége gyakorta terrorakciókban nyilvánul meg. Mi is egy, az olasz neofasiszták által végrehajtott bombamerénylet emlékével távozunk a városból további úti célunk, Bologna felé, amely tudvalevőleg Európa legrégibb egyetemi városa, s ahol teljesen felesleges az esernyő, mivel a végtelen árkádsorok alatt úgyszólván soha nem lehet megázni. Végiggyalogolva az egyik ilyen árkádsoron rövidesen megérkeztünk a Piazza Magnioréra, a Nagy térre, amely sajátságos életformát kínál a város lakóinak. Magunk is szemtanúi lehettünk ennek, ottlétünkkor ugyanis valamiféle gyűlés zajlott a téren, felhevült bolognaiak heves szópárbajt vívtak a napi politikáról, s jóllehet szinte üvöltözve vitatkoztak, a végén mégis kézfogással, harag nélkül váltak el egymástól. Ez a mentalitás ugyancsak hozzátartozik a város, sőt talán egész Olaszország összképéhez.