Brutális felvételt őrzött a telefon

Nagyszombat. Eljárás indult azok ellen a nagyszombati diákok ellen, akik néhány héttel ezelőtt feljátszották mobiltelefonjukra, ahogy több iskolatársukat is megverték. A korszerű telefonok lehetővé teszik, hogy rövid videofilmeket készítsenek velük, a fiatalok pedig gyakran társaik testi fenyítését rögzítik. A pszichológusok szerint az ilyen felvételek csak növelik a gyermekek agresszióját.

Amatőr felvétel is lehet bizonyítékMár Szlovákiában is többször volt rá példa, hogy diákok feljátszották osztálytársaik fenyítését, majd a filmet szétküldték barátaiknak – nagyon gyakran pedig erőszakos, agresszív verekedésekről van szó. A világban két évvel ezelőtt jelentek meg hasonló, brutalitást ábrázoló felvételek, miután piacra kerültek a korszerű mobiltelefonok.

Két kilencedikes diák, Filip és Alan megegyeztek, tanítás után Nagyszombatban találkoznak egy játszótéren, hogy verekedjenek. Alan viszont nem ment el az előre megbeszélt helyre, ezért Filip megvárta a tanítás után, és az iskola előtt közölte vele: megveri. Alan alig tudta levenni a táskáját és osztálytársa azonnal nekiugrott, ököllel többször arcba ütötte. Súlyos szemsérüléseket szenvedett, az arccsontja is eltört. Egyik osztálytársuk, Ľubomír a verekedést telefonjával feljátszotta, majd szétküldte barátainak. Ezen kívül még legalább három ilyen verekedést is feljátszottak az iskolán.

A támadásra még ugyan decemberben került sor, a rendőrség viszont csak az elmúlt napokban indított eljárást a támadó ellen, testi sértés és garázdálkodás megalapozott gyanújával. A hatóságok a felvételhez véletlenül jutottak hozzá, valaki elveszítette a mobilját, egy rendőr pedig az utcán megtalálta. A támadó már 15 éves, tehát eljárást indíthatnak ellene.

„Azonnal ki akartam törölni a felvételt. Nem tudtam, hogy verekedés lesz a vége, először azt gondoltam, hogy csak lökdösődni fognak. Ha tudtam volna, milyen gondok lesznek vele, soha nem játszom fel. Már sajnálom” – mondta Ľubomír. Az állítja, hogy a videót egyedül Filipnek küldte el és csak később tudta meg, hogy a felvételt sokkal több embernek szétküldték.

Miro Zelina, az oktatásügyi miniszter tanácsadójának meggyőződése, hogy a verekedés agresszió, amit egyértelműen el kell ítélni. Ráadásul még jobban növeli az agresszív magatartást, ha valaki filmet készít a verekedésről és dicsekszik vele. „A tizenévesek világa teljesen különbözik a felnőttekétől. Foglalkozni kell azzal, milyen értékeik vannak, mit tesznek szabadidejükben, mire használják a számítógépeket. Manapság keveset foglalkoznak a fiatalokkal az iskolákban, de otthon is” – vélekedik Zelina.

Statisztikai adatok szerint a gyermekek 20 százaléka nem születik házasságban, 40 százalékuk pedig nem tud mit kezdeni szabadidejével. „A tizenévesek és a felnőttek egymástól elkülönülő világban élnek, ezek a világok csak keresztezik egymást. Ezen változtatni kell” – mondta Zelina.

A pszichológus szerint a tanároknak manapság különös figyelmet kéne szentelniük arra, mit tesznek a gyerekek szabadidejükben. „Ha a tanárok az oktatáson kívül a diákok nevelésére is több időt szentelnének, biztos meg lehetne akadályozni azt, hogy ilyen verekedéseket szervezzenek meg, és még fel is játsszák az egészet” – tette hozzá Zelina.

Egy pozsony-ligetfalui általános iskola tanára, neve elhallgatását kérve elárulta, hogy néhány héttel ezelőtt neki is a kezébe került egy hasonló felvétel. „Úgy jöttem rá, hogy egyik diákom engem kamerázott a tanítási órán. Elvettem a mobilját és amikor megnéztem, milyen filmek vannak még a telefonban, megtaláltam a felvételeket. Egymást verték és közben vulgárisan kommentálták az eseményeket” – mondta a tanárnő. A történtekről értesítette a diák szüleit, akik erre azt válaszolták: a gyermek magánügye, milyen filmeket készít és tárol a mobiltelefonjában, a tanárnak pedig semmi köze hozzá. (dem, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?