Brigitte Bardot tagadja viszonyát egy polgármesterrel

Párizs |

<p>Mélyen felháborodott és perrel fenyegetőzik Brigitte Bardot egy francia polgármester kijelentése miatt. Patrick Balkany, Lavallois-Perret párizsi előváros első embere ugyanis azt állítja, a hatvanas években szexuális kapcsolatban állt a színésznővel.</p>

Balkony kijelentését az egykori szexszimbólum januárban már háromszor is cáfolta, ennek ellenére a politikus a hétvégén újból megismételte állítását egy televíziós műsorban. A 75 éves Bardot fenyegetése szerint a következő alkalommal már kártérítésért fog pert indítani a férfi ellen, aki egyébként Nicolas Sarkozy francia államfő közeli barátja.
A ma már visszavonultan élő, életét az állatvédelemnek szentelő egykori francia színésznő a Le Parisien című napilapnak kijelentette: "Tudom, kivel feküdtem le, és ezzel a hazug, neveletlen fráterrel biztosan nem".
Balkany azonban Bardot magyarázatát "nagyon szomorúnak" nevezte. A konzervatív politikus állítólagos afférjukról januárban megjelent könyvében is beszámol. Elmondása szerint Bardot a viszonyt még férjének is bevallotta egy közös karácsonyi ünneplés alkalmával 2004-ben. "Nézd csak, ott a polgármester. Lefeküdtem vele, amikor még húszéves sem volt" - mondta állítólag a színésznő.
A jelenleg Saint-Tropez-ban élő Bardot fiatalon lett híres a hatvanas években olyan filmek főszereplőjeként, mint A megvetés, az Egy párizsi lány, vagy az És Isten megteremté a nőt. Negyvenévesen azonban felhagyott a filmezéssel, azóta az állatvédelemnek szenteli magát. Mostanában többek között a lómészárszékek betiltásáért, és egy európai vegetáriánus nap bevezetéséért harcol.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?