Brigitte Bardot az élő állatok tollfosztásának betiltását kéri

Párizs |

<p>Brigitte Bardot a magyar és a lengyel miniszterelnöknek címzett nyílt levélben kérte az élő kacsák és libák tollfosztásának betiltását - adta hírül csütörtökön a francia filmszínésznő állatvédő alapítványa.</p>

Az ügy előzménye, hogy a tollkabátokat forgalmazó Moncler luxusmárka gyártási gyakorlatának olaszországi botránya kapcsán a France2 francia közszolgálati televízió híradója december 4-én riportot közölt arról, hogy Franciaországban csak feldolgozott szárnyasok tollát használják fel kabátok gyártására.

A több mint öt perces anyagban a kommentár szerint állatvédő aktivisták által "néhány évvel ezelőtt" titokban készült felvételeket is bemutattak magyarországi és lengyelországi liba- és kacsatelepekről, ahol a tollfosztást élő állatokon végzik. Ez pedig tiltott tevékenységnek számít az Európai Unióban.

A France2 televízió múlt héten "szörnyű képeket mutatott be, amelyeket lengyel és magyar telepeken forgattak, és azokon méltatlan és felháborító körülmények között láthatók tolluktól megfosztott libák" - írta levelében a visszavonult filmsztár, aki több évtizede kizárólag állatvédő alapítványával foglalkozik.

"Ezt a barbár tevékenységet, amely komoly sérüléseket és nagyon nagy fájdalmat okoz a szárnyasoknak, akár évente négyszer is megismételhetik" - hívta fel a figyelmet Bardot. "A sebeket gyorsan így-úgy bevarrják azok, akiknek az a dolga, hogy a lehető legrövidebb idő alatt a legnagyobb mennyiségű tollat tépjenek ki" - tette hozzá az egykori filmsztár az alapítványa által közzétett levélben.

Brigitte Bardot emlékeztetett arra, hogy Magyarország és Lengyelország is aláírta a tenyésztés céljából tartott állatok védelméről szóló európai egyezményt.  "Be kell, hogy tiltsák ezt az elvetemült és tűrhetetlen gyakorlatot egy európai uniós országban, amelynek példát kell mutatnia ebben az embertelen világban ... Ha egy ország ratifikálta a szerződést, akkor az a minimum, hogy azt tiszteletben tartja!" - írta Bardot az Ewa Kopacz lengyel és Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek címzett levelében. Az alapítvány honlapján a levél Lengyelországnak küldött változatát tették közzé, amely szerint a tollfosztások nyolcvan százalékát még mindig élő libákon és kacsákon végzik a világban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?