Maga volt a csábítás

Brigitte Bardot

Tizenhat éves korában már az Elle magazin címlapjáról mosolygott bájos, kicsit szemtelen arcával. Így fedezte fel a film számára Roger Vadim rendező Brigitte Bardot-t, akit 1952-ben feleségül vett, és sztárt faragott belőle. Tőle tudta meg, hogy ajakbiggyesztése ellenállhatatlan, szűk farmerbe és merész bikinibe bújtatott teste izgató, ő pedig jó tanítványként merészen domborított a felvevőgép előtt. Így született meg a franciák nagy sztárja: BB. 

Az első igazi Bardot-film az És Isten megteremté a nőt, amellyel ő és partnere, Jean-Louis Trintignant is sztárrá emelkedett. A film kezdő jelenetében a hason fekvő, anyaszült meztelen Brigitte Bardot maga volt a csábítás, az asztalon mezítláb lejtett tánca sokak szerint a filmtörténet egyik legerotikusabb jelenete. A szexuális forradalom megtestesítőjévé vált Bardot „pimasz pucérkodása” alaposan feldühítette az erkölcscsőszöket, a lesújtó kritikák nyomán a film otthon megbukott, az amerikai közönség azonban özönlött a mozikba. A Life Magazin így írt: „a Szabadság-szobor 1886-os megérkezése óta francia lány ennyire még nem villanyozta fel az amerikaiakat.” A női szexualitást a maga természetes, erotikus módján megmutató hamvasszőke Bardot nagyban növelte a francia film reputációját, így végül prűdebb honfitársai is megenyhültek iránta, és 1970-ben elsőként az ő vonásai alapján mintázták meg a Franciaországot szimbolizáló, minden közintézményben elhelyezett Marianne mellszobrát.

Filmes pályafutása során 21 év alatt közel félszáz filmet forgatott. A bájaira épülő 1959-es Babette háborúba megy izgalmas kalandtörténet, az 1960-as Igazság az önmaga által legjobbnak tartott filmje, az 1961-es Magánélet nem nélkülözi az önéletrajzi vonatkozásokat. Legsokoldalúbb alakítását A megvetés című 1963-as Jean-Luc Godard-filmben nyújtotta. A róla szóló Kedves Brigitte című amerikai film felvételeire házhoz jött a forgatócsoport, mert ő nem akart Amerikába menni. 1965-ben készült Louis Malle rendezésében a Viva Maria, amelyet a Hímnem, nőnem, egy újabb nagyszerű Godard-film követett. 1968-ban Sean Connery oldalán szerepelt a Shalako című westernben.

Énekesnőként öt nagylemezt és tucatnyi kislemezt adott ki, leghíresebb a Franciaországban igen népszerű Serge Gainsbourg társaságában készített Bonnie és Clyde 1968-ból. (Klasszikus dalukat 2011-ben Gainsbourg fiával Scarlett Johansson énekelte lemezre.)

A színésznő magánéletében is szenvedélyes volt. Sok férfi élvezhette bájait, és még többel hozták hírbe. Férjei sorában Vadimot a színész Jacques Charrier követte, akitől 1960-ban fia született. Később három évre Günter Sachs német milliomos playboy hitvese lett, 1992 óta Bernard d’Ormale szélsőjobboldali politikus felesége.

Utolsó filmjét, a Don Juant 1973-ban forgatta, azóta minden idejét az állatvédelemnek szenteli. Gyermekkora óta vannak állatai, szavai szerint az állatok szeretete mentette meg, ha mélyponton volt, és állatvédőként ezt szeretné viszonozni. 1986-ban létrehozta a Brigitte Bardot Állatvédő Alapítványt, amelynek ma is fáradhatatlan aktivistája. Az állatok védelmében nem ismer lehetetlent, ezreket mozgósított a bikaviadalok ellen, eutanáziától mentett meg elefántokat, tiltakozott az amerikai medve- és a japán bálnavadászat, a bukaresti kóbor kutyák lemészárlása ellen, csípős nyelvvel bírál politikusokat és pályatársakat egyaránt. Egy tavalyi nyilatkozata szerint a mai színésznőket csúnyának, rosszul öltözöttnek tartja, hiányzik belőlük az elegancia, nem ébresztenek álmokat. „Szerencsére velünk van még Catherine Deneuve, aki továbbra is csodálatos. Kár, hogy bundát hord! Számomra olyan ez, mintha egy tömegsírt hordanánk a vállunkon” – dicsért és kritizált egyszerre.

Visszavonulása óta közéleti szereplésével borzolja a kedélyeket: támogatja az eutanázia legalizálását és az öngyilkossághoz való jog elismerését. Nyilatkozatai miatt vádolták fajgyűlölettel és idegenellenességgel, ilyen váddal már többször is elítélték, legutóbb Réunion lakosait nevezte kannibáloknak és degeneráltnak. Köztudottan rokonszenv

Brigitte Bardot neve mítosz, dalokban énekelték meg, hajót neveztek el, könyvet írtak róla, Saint-Tropez-ban szobra áll, és még ma is minden hír a világsajtóban, ami vele történik. Legnagyobb vágya, hogy elérje a muszlimok és a zsidók által Franciaországban is szokásos rituális állatölés hagyományának betiltását, valamint a lóvágóhidak bezárását. Ezekben az ügyekben rendszeresen fordul a hivatalban lévő francia elnökökhöz, tavaly Emmanuel Macrontól – aki az év folyamán fogadta őt – karácsonyi „csodaként” a vágóhidak bekamerázását, a Franciaországot szerinte állatirtó szórakozóhellyé változtató vadászat elleni harcot kérte.
A francia színésznő, az 1950–60-as évek szexszimbóluma a múlt szombaton lett nyolcvanöt éves. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?