Ifjúság. Mára már szorosan hozzátartozik ez a jelző: mai. Napjaink fiataljai már teljesen más világban élnek, mint elődeik. Sokszor hallhatjuk szüleinktől, nagyszüleinktől: „Bezzeg az én időmben!” kezdetű monológot sűrű sóhajtozás kíséretében. Milyen igazuk van!
Bezzeg az én időmben!
Elégedettség, nyugalom
Az igazi, áldott, földöntúli boldogságot nem lehet megtalálni a földi javakban. (Nem lehet megvásárolni.) Nem is lehet kimondani. Vannak olyan érzések, melyek annál sokkal értékesebbek, minthogy szóvá szülessenek, és elillanjanak a szélben. Igen! Egy jelentéktelennek tűnő élethelyzet, pillantás vagy érintés magával hozhat olyan érzéseket, ami már maga a boldogság. Egy hétköznapi táj új élményeket adhat, eddig ismeretlen lélekrezdüléseket hozhat magával. Példaként egy játékos kutya meleg szemeinek tekintete, egy kézfogás, egy őszinte mosoly, részvét szavai és pillantása, a természet ébredése tavasszal a hosszú tél után. Ezeket könnyű lenne észrevenni és megcsodálni; de néha az emberek szemellenzőt viselnek.
Főleg a fiatalok
Valaki nagyon elrontott valamit, vagy csak az élet hozta magával, az állítólagos modernizáció? A felnövekvő generáció a felnőttekre akar hasonlítani – ez rendjén is lenne, de kérdezem én: mit látnak? Mindenhol kegyetlen erőszak, romlott erkölcsök, reménytelenség. Ki tehet arról, hogy a társadalom hanyatlóban van? A városiasodás magával hoz minden újítást, de valahol rombol. A természetet, az adott helyen élő „ősközösséget”. Ez lenne a modern kor? Egy kezdődő emberélet eleinte sok reménnyel kecsegtet, de ahogy egyre jobban előrehalad az úton a pici embergyerek, egyre jobban fogynak reményei, illúziói szertefoszlanak és kétségbeesve fut, könnyezve lohol az élet erdejében, ahonnan nincs biztonságot jelentő kiút. A tapasztalatlan ifjúság első szárnypróbálgatásai sokszor szánalomra méltóak, de hiszek benne, hogy már a gyermeklélekbe behintették a nagy érzések magvát. Nem a fiatalok hibája az, hogy a világ itt tart. Hiszen mit látnak otthon, a környezetükben, a tévében? Mértéktelen hazugságot, erőszakot, erkölcsi hanyatlást mindenhol. Főleg a tizenévesekre nehezedik nagy teher. Rengeteget vár el az iskola, a szülők, a környezet. A megingott önbecsülés és a „haragban a világgal” című szindróma ideje ez; eredménye a lázadás. Ilyenkor nagy a cigire, az alkoholra való rászokás kockázata. Mit csinál a viharban megtépázott „kisróka”? Menekül. Mindegy, hogy hova, csak kicsit, egy időre enyhüljön a zápor. A helyét kereső fiatal nem tudja még (tapasztalatok híján), hogy mi a jó számára, csak reméli, hogy egyszer vége lesz ennek a zord időszaknak. Mert a tinédzser se nem gyerek, se nem felnőtt – és ez az átmeneti állapot egyre elviselhetetlenebb.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.