Bergier-jelentés: Svájc is felelős a holokausztért

A gyanú immár bizonyosság: a svájci hatóságok magatartása hozzájárult a nácik legszörnyűbb céljainak megvalósításához – derül ki az ötéves munkát vezető történész, Jean-Francois Bergier nevét viselő svájci bizottság végső jelentéséből. A Svájc második világháborús szerepét kutató független nemzetközi bizottság 25 résztanulmányban összesen 11 ezer oldalnyi anyagot gyűjtött össze. Az ennek alapján készült és most nyilvánosságra hozott 600 oldalas kivonat a múlt e sötét fejezetét elemezve arra is rávilágít, hogy a kis alpesi ország, még az oly nagyra tartott semlegesség elemi követelményei ellen is vétve, lényegében minden lehetséges és fontos területen diszkrét támogatást nyújtott a náci Németországnak. Egyetlen – igaz fontos – vádpontban kapott felmentést Svájc: nem bizonyítható, hogy együttműködése Hitlerrel a háború meghosszabbítását eredményezte volna.

A svájci kormány a Bergier-jelentést kommentálva azt a meggyőződését hangsúlyozta, hogy a kései szembesülés a történelemmel jobban tudatosítja az áldozatokkal szembeni kötelezettséget, és cselekvésre ösztönöz. Széles vitát remél a kormány, elsősorban az iskolákban.

A világ és a svájci lakosság jócskán túl van már az első traumán: a kilencvenes évek új ismeretei alapján a svájci nagybankok 1998-ban jutottak az első megegyezésekre a zsidó vagyonokat visszakövetelőkkel. Azóta ismert, hogy a mai Svájc gazdagságához nem csekély mértékben hozzájárultak a második világháború idején ide menekített vagyonok, amelyeket a későbbi áldozatok a biztonság reményében helyeztek el a legendásan diszkrét bankokban, hogy aztán soha többet ne legyen módjuk visszakapni tulajdonukat. A pénzintézetek a gazdátlanul maradt és névtelen betétekről évtizedeken át hallgattak, s csak nemzetközi nyomásra kezdték meg az örökösök felkutatását, majd a visszafizetéseket. Az ismert tényeket a Bergier-bizottság jócskán megtetézte: a svájci kollaborációt öt nagy területre osztva meghökkentő ismeretekkel lepve meg a világot.

A svájci fegyvergyártás 1940 és 1944 között több mint egymilliárd frank értékben exportált hadfelszerelést Németországba. A piacon maradás érdekében például az Oerlikon-Bührle hadianyaggyártó cég a háború első három évében többet fizetett ki provízióra és csúszópénzre, mint amenynyi bért teljes – 3 ezer fős – munkatársi állománya kapott – derül ki a tanulmányból.

Minden téren erőteljes volt a gazdasági összefonódás: bár a svájci vállalatok többsége tisztában volt a németországi belpolitikai fejlemények törvénytelen voltával, a bizottság vizsgálódásai azt igazolták, hogy a német nyomás eredményes volt. A sokféle német kötődéssel rendelkező svájci vállalatok a hazai jogfelfogással összeegyeztethetetlen módon is alkalmazkodtak a német elvárásokhoz. Emellett a bizottság a szembeszegülés egy-egy ritka esetére bukkanva azt tapasztalta, hogy ilyesminek nem volt még csak az üzletmenetre kiható következménye sem. Ugyanakkor a sokféle indíték ellenére – a kormány és a gazdaság félelme, a haszon reménye – nem találták jelét annak, hogy valakit is a nácik iránti szimpátia vezérelt volna. Felróják azonban a kutatók, hogy Svájc nem használta ki a mind a háború előtt, mind az alatta meglévő lehetőségeket. Ilyen lehetett volna az Olaszország és Németország közötti teherforgalom ellenőrzése. Ha élnek vele, ha nem nyújtanak hiteleket Németországnak, és lemondanak a hadianyag-szállításról, a náci Németország legalábbis ilyen rövid idő alatt nem lett volna képes összeurópai konfliktust létrehozni.

Külön fejezetet szentel a jelentés a Deutsche Reichsbank aranyszállításainak: a második világháború idején ezek 77 százaléka Svájcon keresztül bonyolódott. Bár a svájci menekültpolitika már régebben lelepleződött, ilyen mélységekben még senki nem elemezte. Attól kezdve, hogy a menekülő német zsidók útlevelét 1938 után megjelölték, hogy a sorompó 1942-től lezárult, s eközben, egészen a háború végéig e zárt határokon belül a svájci politika a humanizmus minden vonását mellőzve inkább üldözte, mint segítette a védelmére szorulókat.

A Bergier-bizottság 1996. december 19-én kapott megbízást a berni kormánytól a munka megkezdésére, miután az országot a zsidó szervezetek részéről számos bírálat érte. A pénzügyi restitúciós megállapodások – amelyek alapján összesen 1,25 milliárd dolláros kifizetésekről született megállapodás, a vizsgálódás megkezdése után kezdődött. A bizottság munkája ezzel lezárult: a közeljövő fejleményei döntik el, vajon hatására valóban az egészséges múltfeltárás, avagy az elmúlt években megnőtt jobboldali befolyás erősödése indul-e meg.