Szímő. Az idei falunap előestéjén Jedlik Ányos Istvánra, a település szülöttére, jeles fizikusra, kutatóra és feltalálóra emlékeztek a róla elnevezett emlékházban.
Bemutatjuk az ifjú Jedlik-követőt
Takács Boglárka, a komáromi Selye János Gimnázium és Litavec Noémi, a gútai Nagyboldogasszony Nyolcéves Gimnázium diákjai irodalmi műsorukkal tették gazdagabbá az estet. A rendezvényen részt vett Lukács Valéria, Kamocsa és Czuczor Mária, Andód polgármestere, és megtisztelte jelenlétével Cserhák Judit a prágai magyarok képviseletében. Forró László, Nyitra megye képviselője ezúttal tanárként volt jelen, diákjával Tamással közösen mutatták be a díjnyertes pályamunkát.
„Egy erősítőn dolgoztam, amelyet számítógépes program segítségével tökéletesítettem, a munka természetesen még nem ért véget, további ötleteim vannak. Az újítással a szakmai munkákat bemutató és prezentáló verseny iskolai fordulóján első helyezést értem el, a járási versenyen pedig harmadik lettem, majd kerületi szinten is képviseltem az iskolámat” – tudtuk meg a galántai diáktól, aki az ipari harmadik osztályát fejezte be a napokban. Arról, hol tart Jedlik Ányos írásos hagyatékának a feltárása, Mayer Farkas bencés szerzetes számolt be az emléknap résztvevőinek. Hét ládára való Jedlik-kéziratot őriznek a bencés szerzetesek, az értékes anyag személyes leveleket, okleveleket, kinevezéseket, bizonyítványokat rejt. Jedlik Ányossal a család nevében a legidősebbik báty, Ferenc levelezett, tőle értesülhetett a családban zajló jelentős eseményekről.
Gazda István több érdekességet is elárult Jedlik Ányosról és kortársairól, izgalmas előadása rendhagyó fizikaóraként is helytállt volna a középiskolás diákok körében. „Jedlik hőtankötete nagyon érdekes, hiszen a jeles tudós magyar neveket próbált adni egy-egy kémiai vegyületnek így születtek meg a büzeny, vagy a folyany szavak, amelyek azonban később nem honosultak meg” – hangsúlyozta Gazda István, aki Széchenyi Istvánról, Bolyai Jánosról és a gyermekágyi láz legyőzőjéről, Semmelweis Ignác orvosról is több újdonságot árult el. Az emléknapon megkoszorúzták Jedlik Ányos mellszobrát, és üvegfestészeti kiállítás is nyílt a helyi galériában.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.