Belső ügyek

„Már két éve ezen a padon alszom.” Riadtan nézett fel a szendergéséből. Azt hitte, neki címezték a szavakat. Megnyugodva látta, hogy rajta kívül még legalább egy tucatnyian fekszenek a rendszertelenül elhelyezett vasvázas, faléces padokon a kellemetlen szagú, üvegfalú, nagy emeleti helyiségben.

„Már két éve ezen a padon alszom.” Riadtan nézett fel a szendergéséből. Azt hitte, neki címezték a szavakat. Megnyugodva látta, hogy rajta kívül még legalább egy tucatnyian fekszenek a rendszertelenül elhelyezett vasvázas, faléces padokon a kellemetlen szagú, üvegfalú, nagy emeleti helyiségben. Köztük gyerekeiket tartó, takargató szülők is. Ő maga ülve, a táskáját ölben tartva szendergett. Várta, hogy elmúljon az éjszaka, hogy a korai vonattal hazafelé indulhasson.

A hangadó egy enyhén kapatos, máskülönben értelmesnek tűnő, harmincas-negyvenes fiatalember volt. Szlovákul beszélt. Társai – többen a padokon nyújtóztak – fiatal, izomtrikós fiúk. Ekkor eszmélt rá, hogy alighanem hajléktalanok közé keveredett. Nem szándékosan, s nem is a saját hibájából, hiszen az állomáson nem talált más, várakozásra alkalmas helyet.

A fiatalember a fiúk közé ült. Szemmel láthatóan jól megértették egymást, és a saját, belső dolgaikról kezdtek el beszélgetni. A mindig nyitott ajtóban egy nagy darab, erős idomú lány jelent meg. Rövidre nyírt hajjal, sötét, kissé rövid kosztümruhában, amelynek az alja hátul erősen felhúzódott, még jobban megmutatva a lány erős combját. Nagy lendülettel, az enyhén becsípettek magabiztosságával szelelt be a terembe, s a szomszéd padon egyedül ücsörgő egyik jóképű fiú mellé ült. „Nem jössz velem a városba? – kérdezte halkan. – Keresnék egy kis pénzt, és azután szórakozhatnánk.” „Meg kell beszélnünk” – válaszolta a fiú. „Minek? Nem kell mondani semmit. Nem együtt indulnánk.”

A hangadó fiatalember a fiúkat otthagyva ekkor odaült hozzájuk. „Bemehetnénk a városba – mondta –, már annyi pénzünk lehetne, mint a szemét.” „Én megyek” – vágta rá a lány, majd felállt, elindult, és az ajtóban megállva visszafordult. „Nagyon rafinált – súgta a hangadó az egyedül maradt fiúnak, immár magyarul –, nem közénk való.”

Az óramutatók álmosan jártak körbe. Lassan felállt, és együgyű arckifejezéssel, fáradt léptekkel, komótosan kisétálva otthagyta a társaságot, hogy odakint, a hűvös peronon várja meg a vonat indulását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?