Bármiáron háziasszony

Oly korban nevelkedtem én e földön, amikor snassz volt „csak” háziasszonynak lenni. Minden nő, aki egy kicsit is adott magára, munkába is járt, meg a háztartási teendőket is ellátta. Példaképül a szovjet traktoros nők, segédmunkások szolgáltak, akik 200 százalékra teljesítették a tervet. Sok-sok sztahanovista lány és asszony sürgölődött a szocialista táborban. Láttam asszonyokat tűző napon kapálni, hat szövőgép körül lótni-futni, újságkötegeket leszedni a nyomdagépről, címkézni, csomagolni, szalagra dobni hosszú éjszakákon át. (Női munka? Emancipáció a javából!) Ismertem tanító néniket, akiknek nem volt elég, hogy otthon három, négy gyereket neveltek, etettek, ruháztak (ha másként nem ment, a nagy fiútestvér ruháját eská szabták-varrták át a legkisebbnek, aki történetesen lány volt, tehát a kabátnak azért olyannak kellett lennie, hogy a többi lány ne röhögje ki), osztálynyi rosszcsontot tanítottak, neveltek, mert abban a korban a pedagógusnak megengedték, hogy nevelje is a rábízott nebulókat. Ezek az asszonyok, furcsa módon sütöttek, főztek, egyrészt, mert olcsóbb volt, másrészt, mert a hazai az hazai, anya krumplis tésztája igenis jobb, mint, mint mindegy, hogy mi, amit az étteremben tálalnak, bár tudom, hogy főszakácsnak lenni ma rang, ez így is van rendjén. És ismertem, sőt, ismerek művészeket, akik nem átallnak fakanállal a kezükben a konyhában sürgölődni. Színésznő ismerősöm – gyerekkora óta a színpad volt az álma – amikor éppen nem próbál, nem játszik, ételeket kreál, mondhatnám: alkot. És nem szégyelli. Mert nem úgy nevelték, hogy vannak foglalkozások, amelyek kizárják a hivatalosan művészetnek nevezett tevékenység (festészet, szobrászat, színészet stb.) és például a konyhaművészet szimbiózisát. Feltételezem, aki úgy érzi, alantas munka a szalonnás, hagymás rántotta elkészítése, az a gyerekeihez nevelőnőt fogad, lehetőleg minden évben más nemzetiségűt, hogy a gyerek az anyatej helyett az idegen nyelveket szívja magába. Grendel Ágota