Bármiáron háziasszony

Oly korban nevelkedtem én e földön, amikor snassz volt „csak” háziasszonynak lenni. Minden nő, aki egy kicsit is adott magára, munkába is járt, meg a háztartási teendőket is ellátta. Példaképül a szovjet traktoros nők, segédmunkások szolgáltak, akik 200 százalékra teljesítették a tervet.

Oly korban nevelkedtem én e földön, amikor snassz volt „csak” háziasszonynak lenni. Minden nő, aki egy kicsit is adott magára, munkába is járt, meg a háztartási teendőket is ellátta. Példaképül a szovjet traktoros nők, segédmunkások szolgáltak, akik 200 százalékra teljesítették a tervet. Sok-sok sztahanovista lány és asszony sürgölődött a szocialista táborban. Láttam asszonyokat tűző napon kapálni, hat szövőgép körül lótni-futni, újságkötegeket leszedni a nyomdagépről, címkézni, csomagolni, szalagra dobni hosszú éjszakákon át. (Női munka? Emancipáció a javából!) Ismertem tanító néniket, akiknek nem volt elég, hogy otthon három, négy gyereket neveltek, etettek, ruháztak (ha másként nem ment, a nagy fiútestvér ruháját eská szabták-varrták át a legkisebbnek, aki történetesen lány volt, tehát a kabátnak azért olyannak kellett lennie, hogy a többi lány ne röhögje ki), osztálynyi rosszcsontot tanítottak, neveltek, mert abban a korban a pedagógusnak megengedték, hogy nevelje is a rábízott nebulókat. Ezek az asszonyok, furcsa módon sütöttek, főztek, egyrészt, mert olcsóbb volt, másrészt, mert a hazai az hazai, anya krumplis tésztája igenis jobb, mint, mint mindegy, hogy mi, amit az étteremben tálalnak, bár tudom, hogy főszakácsnak lenni ma rang, ez így is van rendjén. És ismertem, sőt, ismerek művészeket, akik nem átallnak fakanállal a kezükben a konyhában sürgölődni. Színésznő ismerősöm – gyerekkora óta a színpad volt az álma – amikor éppen nem próbál, nem játszik, ételeket kreál, mondhatnám: alkot. És nem szégyelli. Mert nem úgy nevelték, hogy vannak foglalkozások, amelyek kizárják a hivatalosan művészetnek nevezett tevékenység (festészet, szobrászat, színészet stb.) és például a konyhaművészet szimbiózisát. Feltételezem, aki úgy érzi, alantas munka a szalonnás, hagymás rántotta elkészítése, az a gyerekeihez nevelőnőt fogad, lehetőleg minden évben más nemzetiségűt, hogy a gyerek az anyatej helyett az idegen nyelveket szívja magába. Grendel Ágota

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?