Körvonalazódik a megoldás az ipolysági iskolaösszevonás ügyében – januárban egyeztethet a város a megyével

ipolyság
Ipolyság |

Lehetséges, hogy csak a Pongrácz Lajos Alapiskolát és a Szondy György Gimnáziumot vonnák össze úgy, hogy az egységes magyar iskolaközpont Ipolyság városához kerülne. A szlovák tannyelvű alapiskola és gimnázium, ill. a Műszaki és Szolgáltatóipari Szakközépiskola kérdése máshogy rendeződhetne.

Amikor a legutóbbi, december 9-i megyei képviselő-testületi ülésen nem került napirendre az ipolysági iskolaösszevonások témája, sejthető volt, hogy valaminek történnie kell a háttérben. Ennek volt kézzelfogható bizonyítéka szerdán az a zártkörű, három órán át tartó gyűlés, amire a Pongrácz Lajos Alapiskolában került sor.

Megkértem az alapiskola igazgatónőjét, hogy hívja meg a pedagógusokat. Ugyanúgy meghívtam az iskolatanács tagjait tőlük, ill. a Szondy György Gimnáziumból. Megszólítottam az ő igazgatónőjüket, és még két vendéget: Nyitra megye alelnökét, Csenger Tibort, és Fodor Attilát, a Comenius Pedagógiai Intézeti igazgatóját“ 

mondta a gyűlés után a helyszínen az Új Szónak Zachar Pál (Magyar Szövetség) ipolysági polgármester. 

Hozzáfűzte: azért tett így, mert nagyon sok félinformáció terjengett az elmúlt időszakban az ipolysági iskolaüggyel kapcsolatban, ezért külön-külön minden egyes iskolát újra meglátogatnak. Mint fogalmazott, fontos, hogy mindegyik iskola megfogalmazza azt, hogy hol szeretne tartani „5-10-15 év múlva“, s mit tud tenni ezért. 

Szorít az optimalizáció

Mint ismeretes, az oktatási tárca által kezdeményezett országos optimalizáció keretén belül számos alacsony diáklétszámú iskolára valamilyen összevonás vár. A megyei hivatal Nyitrán lényegében csak idén augusztusban kezdett el foglalkozni a kérdéssel, amelynek kezelésére így elég kevés idő maradt. Emellett – ahogy Zachar is felhívta a figyelmet – Szlovákia többi megyéjétől eltérően a nyitrai vezetés maga készítette el a terveket anélkül, hogy a képviselőkkel különösebben egyeztettek volna. 2025 márciusáig meg kell születnie a végleges optimalizációs döntéseknek.

A Nyitra megye vezetése által preferált úgynevezett horizontális összevonásban, vagyis a magyar, a szlovák, illetve a szakközépiskola egyesítésében a szerdai gyűlés résztvevői továbbra is veszélyt látnak, ami hosszabb távon a magyar nyelven megszerzett érettségit tehetné lehetetlenné Ipolyságon.

Csak a gimnázium kerülne a városhoz

Ugyanakkor a városban két hete volt egy „csonka” lakossági fórum, amelyet maga Branislav Becík (Hlas) megyeelnök tartott a város és a magyar iskolák rendes képviselete nélkül. Zachar Pál lapunknak emlékeztetett, Becík ott kijelentette, meg fogja hallgatni a szülőket és a pedagógusokat is, ha a gimnázium a városhoz szeretne tartozni a megye helyett. Ebből az ígéretből indultak ki most.

„Nekünk ezt most újra kell gondolni, természetesen új feltételekkel, de elkezdtük előkészíteni az új verziót. Mert ha a megye tényleg hajlandó lesz arra – ugyanis ezek még nem döntések, hanem csak kimondott szavak –, hogy a 110 éves Szondy György Gimnázium esetében átadja a fenntartás jogát a városnak, és mi létre tudunk hozni egy iskolaközpontot, akkor erre fel kell készülnünk” 

– fogalmazott. Kérdésünkre válaszolva „badarságnak” nevezte azt a vádat, hogy Ipolyság ne tudná gazdaságilag fenntartani az iskolát. Ezt a polgármester szerint egy szakmai felmérés és a város napi fenntartói gyakorlata is igazolja.

Mindez például azt jelentheti, hogy a szlovák gimnázium továbbra is a megyénél maradna, de erről konkrét döntés még nem született. Ha ez megtörténik, Zachar szerint velük is leülnek egyeztetni. A magyar iskolák közt formálódó konszenzust és tervet ő maga tervezi bemutatni a megyeelnöknek január elején.

Fodor Attila szakmailag is indokoltnak látja a magyar iskolák igényeit. 

„Véleményem szerint nem jó megoldás szlovák és magyar iskolákat közös igazgatás alá vonni. Arra itt [a gyűlésen – a szerk. megj.] nem volt igény. A magyar iskolák összevonása viszont egyértelműen kifejeződött, akár csöndben is” 

– mondta lapunknak a szakértő. Hozzátette, természetesen ezzel kapcsolatban is vannak félelmei az intézményeknek, de ebben szerinte sokat rontottak azok a félinformációk, amelyek az elmúlt hónapokban szárnyra keltek a városban.

 „Ebben a mai fórumban azt érzem, hogy most jó lehetőség van a megoldásig eljutni. Senki nem ugrott egymásnak indulatosan”

 – mondta Fodor, amit kiegészített még azzal, hogy Érsekújvárral szemben Ipolyságon az látható, hogy „a város akarja” a megoldást.

Meg kell szüntetni a morális pánikot

A régóta húzódó iskolaösszevonási ügy jelentősen felzaklatta a várost – a médián keresztül pedig az egész szlovákiai magyar nyilvánosság felfigyelt az eseményekre. A Napunk portál egy héttel ezelőtti összefoglalójából jól kirajzolódnak azok az ellentétek is, amelyek az intézmények között fennállnak. Emellett minden megkérdezett ipolysági ismerősünk nyíltan aggódik a felhalmozódott sérelmek miatt (ezeket nyugodtan lehet morális pániknak nevezni), amelyek szinte már-már saját életet élnek. 

Ráadásul Ipolyságon és Nyitrán is előkerült a nemzetiségi kártya egyes politikusok és helyiek részéről. 

„Azt gondolom, ha egy magyar iskolaközpont jön létre akár Ipolyságon, akár Érsekújvárott, az semmilyen módon nem okoz nemzetiségi konfliktust. Ezek a gyerekek most is magyar alapiskolába vagy gimnázium járnak. Tehát ennek semmi köze nemzetiségi konfliktushoz. Ez egy természetes folyamata annak, hogy mi kisebbségi közösségként szeretnénk egy teljes iskolarendszert az óvodától kezdődően a középiskoláig” 

– foglalt állást a kérdésben Fodor Attila. 

Az iskolák bizakodnak

Gimnáziumunk összes alkalmazottja, iskolatanácsa és a szülői szövetség vezetősége is a vertikális összevonást támogatja. Tehát szeretnénk itt Ipolyságon egy valóban színvonalas magyar iskolaközpontot, amelyben az alapiskola és a gimnázium működne együtt. Nagyon örülök, hogy ma megvalósult ez a találkozó, pozitívan értékelem és konstruktív volt” 

– mondta lapunknak Gajdács Mónika, a gimnázium igazgatója. 

Úgy látja, ilyen módon egy 300 fő fölötti nagy iskolává tudnának válni – ami több pályázati lehetőséget, iskolán belül aktivitást jelentene. Emellett a szakhelyettesítést is könnyebben meg lehetne oldani mind a pedagógusok nagyobb száma, mind az oktatási nyelv miatt.

Új információkat kaptunk. Leülünk beszélgetni a tantestülettel, vagyis újból átbeszéljük, és aztán megint hozunk egy döntést. Lehet, hogy nagyon sok embernek megváltozott a véleménye, másképp fog nézni a helyzetre” 

– mondta az Új Szónak Farkas Ildikó, az alapiskola megbízott igazgatója. Az iskolájukban várhatóan ma, a déli szünetben fog sor kerülni az egyeztetésre. Úgy látja, eddig nagyon sokan érzelmek alapján döntöttek az ipolysági iskolaösszevonás kérdésében. A vertikális egyesítés mellett szerinte az a legfontosabb érv, hogy így biztosítani lehet a szakos oktatást.

Politikai és koalíciós ellentétek

A ipolysági eset jól kitapinthatóan ellentéteket okozott a megyei koalíción belül is. A Hlasnak és a Magyar Szövetségnek más elképzelései vannak a megoldásról – utóbbi pártnak elképzelhetetlen, hogy a magyar gimnáziumot összevonják a szlovákkal, amit Zachar (aki megyei képviselő is) „felvállalt véleménykülönbségnek” nevez.

Azt gondolom, hogy közös megyei irányításba igenis belefér az, hogy vannak – akár még fajsúlyosabb dolgok is –, amiben véleménykülönbség van. Azt hiszem, az igazi eredmény az lesz, ha megtaláljuk azt, hogy mi legyen a megoldás” 

– tette hozzá.

Ipolyság és a környék lépéskényszerben van

A polgármester lapunknak kitért arra is, hogy Ipolyság előtt nehéz időszak áll, ami a demográfiát illeti, mivel az adatok és a prognózisok „nagyon-nagyon lesújtóak”. 

„Az elmúlt 10 évben gyakorlatilag elvesztettük a lakosaink több mint 10%-át. 2035 magasságában lehet, hogy egy 5500 fős kisváros leszünk, s egy ekkora lakosság nem tarthat fenn egy olyan infrastruktúrát, mint amikor 10 ezer fő lakott benne. A város csak annyira erős, mint amennyire a környező falvak, vagy akár a régió is az. Viszont az összes környező falu ugyanúgy csökkenő tendenciát mutat, néptelenedik el az egész régiónk, tehát nem lesz miből táplálkoznia a városnak” – fejtette ki. Hozzátette: most még egy recessziós időszak elején állnak, s meg tudják hozni azokat a döntéseket, amelyek garantálják, hogy hosszú távon mind magyar, mind szlovák nyelven lehet érettségit szerezni Ipolyságon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?