Több, mint 32 ezer gyerek jelentkezett az HBO Harry Potter-sorozatának szereplőválogatására. A mozifilmeket újragondoló alkotók hét évadra terveznek, ez a csatorna eddigi legnagyobb vállalkozása, vagyis a három főszereplőt alakító gyerekeknek nem kell azon gondolkodniuk, mivel töltik majd az iskolán kívüli időt.
Javában zajlik a Harry Potter-sorozat castingja
A produkció showrunnere, Francesca Gardiner a Deadline-nak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy nem epigonokat keresnek, azaz nem Daniel Radcliffe, Rupert Grint és Emma Watson hasonmásait. A várázslótanonc Harry Potter és legjobb barátai, Ron Weasley és Hermione Granger szerepére már hónapok óta zajlik a casting, amelyre jövő áprilisig jelentkezhetnek a kilenc és tizenegy év közötti érdeklődők, feltéve, hogy brit vagy ír állampolgárok.
A jelentkezőktől az első fordulóban két videót várnak. Az egyikben egy verset vagy rövid történetet kell előadniuk, a másikban önmagukról, családtagjaikról, barátaikról vagy háziállataikról kell beszélniük.
Néhányukat máris kiszemelték, jelenleg azt vizsgálják az olvasópróbákon, hogyan reagálnak egymásra a gyerekek.
A Deadline információi szerint a több fordulós castingon továbbjutók közül hamarosan kiválasztják a három főszereplőt, ám sok gyereket ötször-hatszor is visszahívtak, vagyis még minden képlékeny. Francesca Gardiner elmondta, hogy naponta akár 1000 videót is megnéznek. A Deadline-nak nyilatkozó más források azonban azt állítják, a casting vezetői gyakran egy percen belül döntik el, hogy továbbküldenek-e valakit a következő körbe, vagy sem.
A felnőtt szereplőgárdával kapcsolatban várhatóan hamarosan további hírek érkeznek a Warner Bros. vállalattól.
Jelenleg Mark Rylance a legnagyobb esélyes Dumbledore professzor szerepére, Paapa Essiedu pedig Severus Snape lehet, ha jól végződnek a tárgyalások.
Mindeközben leszerződtedték Holly Waddington jelmeztervezőt, akit a Szegény párák című Oscar-díjas filmben végzett munkája alapján szólítottak meg.
A forgatás kezdetét eredetileg 2026-ra tervezte a Warner Bros., de nemrég eltolták 2027-re, vagyis
a kiválasztott gyerekeknek még két évük lesz normális életet élni.
A casting harmadik fordulója során állítólag azt is vizsgálták a szakemberek, hogy a gyerekek tényleg szeretnének-e játszani a sorozatban, vagy csak Harry Potter-rajongó szüleik kívánságát teljesítették, amikor jelentkeztek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.