Az Új Szó jóvoltából a párkányi gimnazisták is részt vesznek az Ifjúság–Iskola–Gazdaság elnevezésű nemzetközi versenyben. Ennek köszönhetően kerülhettünk kapcsolatba két wolfsburgi gimnáziummal, s együtt dolgozhatunk az ottani diákokkal egy vállalkozási tervezeten.
Barátainkat fogadtuk
Kilencen voltak. Este érkeztek hozzánk Németországból, meglehetősen fáradtan a tizenkét órás hosszú út után. Másnap első utunk az esztergomi bazilikába vezetett, majd a Duna Múzeum falai között szórakoztunk újdonsült német barátainkkal, s a kissé fárasztó gyalogtúra után kellemesen ellazultunk a párkányi fürdő langyos vizében, míg egyesek a kosárlabdapályán vezették le fölös energiáikat. Este vacsora és munkamegbeszélés várt még ránk. Német diáktársaink is sok érdekes tapasztalatot osztottak meg velünk.
A következő napon Szentendrére is ellátogattunk, ahol a wolfsburgi diákok szembesülhettek egy magyar falu minden látnivalójával a szabadtéri néprajzi múzeumban, valamint egy kellemes kis város romantikus hangulatával. Persze egy magyarországi kirándulás nem lehet teljes a csodálatos Budapest megtekintése nélkül. A negyedik napon Selmecbánya romos utcácskáit mutattuk meg vendégeinknek, valamint a bányamúzeumot, ahol óriási köpenyekben, bányászsisakkal a fejünkön és lámpával a kezünkben ijesztgettük egymást a sötét folyosókon. A kiadós ebéd után a fényűzően berendezett szentantali vadászkastélyba látogattunk el, majd ismét hazafelé vettük az utunkat. Este, a búcsúvacsorán szintén vidáman telt a hangulat, ugyanis táncos lábú kurtaszoknyás menyecskéink parádés népviseletbe öltözve tartottak táncórát német társainknak. S bár a csárdás és a verbunkos nem a legelterjedtebb műfaj Németországban, azért rendkívül ügyesen ráhangolódott mindenki a ritmusos népzene gyors ütemeire, amelyet a Varjos zenekar szolgáltatott.
Köszönettel tartozunk támogatóinknak, akik értékelik munkánkat és megteremtették számunkra ezt a nagyszerű lehetőséget, mindenkinek, aki anyagiakkal vagy másként segített, vagy „csak tette a dolgát értünk.”
(A szerző a párkányi gimnázium diákja.)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.