A Pozsonyi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium négyfős diákcsapata az első helyezést érte el az anyaországi és határon túli magyar középiskolások részvételével Salgótarjánban megrendezett Balassi Bálint és kora elnevezésű nemzetközi művelődéstörténeti vetélkedőn. A győztes csapatot Gubo Gabriella, Kozmér Mónika, Csanda Máté és Gubo Sándor alkotta.
Balassi Bálint és kora
„Számos, Balassi Bálint korával és költészetével, továbbá a reneszánsz korszakkal kapcsolatos kérdésre kellett választ adnunk, zeneműveket kellett felismernünk, de az összes feladat közül a legnehezebbnek Balassi Szép magyar komédiája egy részletének színrevitele bizonyult – árulta el lapunknak Gubo Gabriella. – Igaz ugyan, hogy előzőleg tájékoztattak, színpadi feladat is vár ránk, az idő szűke miatt azonban csak az utolsó pillanatban, mégpedig Salgótarján felé, a vonatban próbáltuk el a darabrészletet. Sikerünket végül is annak köszönhetjük, hogy egyedüli csapatként a rögtönzésekre alapuló commedia dell’ arte műfajában, a paródia elemeit bőven felhasználva és a század eleji némafilmek stílusát idézve adtuk elő Balassi művét.”
„A kérdések valóban sokrétűek voltak, némelyik nem kis kreativitást igényelt a vetélkedő fiataloktól, például verset kellett költeni a Balassi stílusában, a róla elnevezett rímképlethez ragaszkodva, továbbá nekrológot írni a nagy költőről” – egészítette ki Gubo Sándor. „A felkészülésre, mivel Máté és én nem sokkal korábban érkeztünk haza egy másik vetélkedőről, valóban nem jutott sok időnk, mindösszesen öt napunk volt arra, hogy áttanulmányozzuk a szükséges szakirodalmat” – mesélte Kozmér Mónika. „Elsősorban Eckhardt Sándor Balassiról írt könyvéből készültünk fel, természetesen elolvastuk a költő verseit, és a róla szóló, különféle folyóiratokban fellelhető tanulmányokat is” – fűzte hozzá Csanda Máté.
Gubo Sándor elmondta, a vetélkedő kísérőprogramjaként a városban felavatták a költő bronzszobrát.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.