AZ ĺZVILÁG KONYHÁJÁBÓL ANNO 2003

Tisztelt Szerkesztőség!
Hűséges olvasója vagyok az Új Szónak, s kimondottan kedvelem ĺzvilág című mellékletét, mert az olvasás mellett nagy hobbim a receptgyűjtés. Éppen ezért egy különös kéréssel fordulnék most önökhöz.

Tisztelt Szerkesztőség!

Hűséges olvasója vagyok az Új Szónak, s kimondottan kedvelem ĺzvilág című mellékletét, mert az olvasás mellett nagy hobbim a receptgyűjtés. Éppen ezért egy különös kéréssel fordulnék most önökhöz. Majd egy éve olvastam az ĺzvilágban Farkas Beátáról és családjáról, pontosan az étkezési szokásaikról. Nagyon egyetértettem a hölggyel, én is fontosnak tartom a közös étkezések összetartó erejét. S bár félreteszem ezeket a mellékleteket, éppen ez a lapszám elkallódott valahogy. Pedig Farkas Beáta közreadta benne többek közt tejszínes pisztrángja receptjét is, melyet nagyon jónak találtam, s szeretném, ha a gyűjteményembe bekerülhetne. Még egyszer köszönöm a sok érdekes olvasnivalót: Sinka Andrea

Zöldséges pisztráng

dr. Farkas Beáta módra

A megtisztított pisztrángokat besózzuk, kicsit állni hagyjuk, hogy a só jól átjárja. Közben kivajazzuk a tepsit, rátesszük a pisztrángokat, azután körberakjuk zöldséggel. Mindig azzal, ami éppen van. Farkas Beáta a borsót nem ajánlja, mert kipróbálta, s túl kemény maradt. Inkább sárgarépát, brokkolit, karfiolt tegyünk mellé, s végül tejszínnel öntsük le az egészet. ĺgy tegyük be a sütőbe, de félidőben kicsit kenjük meg vajjal, hogy ropogósabb legyen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?