Az igazi örökség: szeretet és tudás

Ők ugyanis a prédikációikban nem felejtették el megjegyezni, hogy a mi Urunknak nem kedves, ha egy keresztény házaspár „bűnös” úton (értsd: nem a naptáras módszerrel történő fogamzásgátlással) korlátozza a gyermekáldást.

Az egyház egyedül a termékeny napokon való önmegtartóztatást fogadja el születésszabályozás gyanánt. A módszer egyetlenegy szépséghibája, hogy nem százszázalékos. Nagyanyámnak akkor mindössze egy hétéves kislánya volt, úgy döntött, vállal hát még egy babát...

Március elején, 54 év után újra a helyi Szent István-templomban jártak a misszionáriusok. Egy héten keresztül két magyarországi Ferenc-rendi lelkész: Julián és Márk atya prédikáltak a szentmiséken. 15-én, vasárnap délután helybeli fiatal házaspárokkal találkozott a negyvenöt éves, kakasdi Palkó László mérnök, vagyis Julián atya. Nyolc házaspár meghallgatta a mai viszonyokra vetítve azt, amit nagyszüleink is fél évszázaddal korábban.

Beismerem, én eleve szkeptikus voltam. Azt mondtam: Mi újat tud nekem mondani hét év házasság után valaki, akit köt a cölibátus, így sosem próbálhatta? Az atya, mintha olvasta volna gondolataimat, ezzel a hasonlattal indított: „A sebésznek nem kell vakbélgyulladást kapnia ahhoz, hogy sikeresen meg tudja műteni a beteget...” Továbbá kiderült, a barát korábban atomfizikusként dolgozott egy kutatóintézetben, huszonhét évesen vonult a rendbe. (Nekem az életrajzából az a rész tetszett a legjobban, hogy a lány, akivel szerették egymást, apácának ment. Érdekes lehetett ezt lelkileg átélni...)

A háromórás beszélgetés során kaptunk egy kis ízelítőt egyházjogból, mely szerint: „... a szentségi házasság során egy férfi és egy nő (ma már ez is fontos, ugye) életre szóló szövetséget köt mindkét fél javára, s ez az életszövetség gyermekek nemzésére is irányul. És, persze, amit Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza!” (Az nincs benne, hogy Krisztus-hívőnek kell lenni. Az illető legyen megkeresztelve, abszolválja az elsőáldozást, de nem írják elő, hogy higgyen. Érdekes.)

„Amikor Európa jólétet, kevés gyereket akar, halálra ítéli önmagát. Kiveszünk... – emelte fel az asztalon levő feszületet Julián atya, hogy nyomatékot adjon szavainak. Ettől a színpadi mozdulattól egy kicsit megszeppentem. Utoljára az esküvőnk előtti jegyesoktatáson illetődtem így meg. – Az imént, amikor bemutatkoztatok, némelyeknél elhangzott olyan kijelentés is, hogy „terveztek” gyermeket. Hát az nem úgy van, ha az ember szereti a másikat, akkor szeretne gyermeket, aki majd kettőjükre hasonlít? Lehet az élet szép enélkül? Egyszer élünk, most kell nagyon boldognak lennünk...”

Témánál voltunk. Nekem semmi kifogásom a gyerekek ellen, sőt jómagam boldog édesanya vagyok, de legfeljebb három gyermeket tudok elképzelni ideális családmodellként. Itt viszont olyan számok röpködtek, hogy kilenc meg tíz... Illetve hát annyi, amennyit a Jóisten ad. Akadt, aki frappánsan közbeszólt: „Hiszen még a tányérkészlet is hatszemélyes mindössze!” Az atya kérdéssel válaszolt: „És van már négy gyermeketek?” Mosolygás. A maximum kettő volt. Egyetlen párnál. A többieknél egykék vagy egy sem.

„A Miatyánkban mindig azt imádkozzuk: Uram, legyen meg a te akaratod. Tényleg azt akarom? – folytatta Julián atya. – Az a tragédia, az az elrontott élet, ha én mindig mást akarok, mint a Teremtő. Ne a vagyont nézzétek! Azt mondjátok, szeretnétek, hogy gyermekeiteknek jobb legyen a sora. Nem igaz! Bátran kijelentem: ti akarjátok, hogy jobb legyen a sorotok! Ez önzés. A televízió tele van a fogyasztói társadalom reklámjaival, jólétet – házat, autót, karriert – akartok, ennek ellentmond a sok gyerek vállalása. Csak a pénz a fontos? A gyermek szeretetben és tudásban legyen gazdag. Ezzel a két fegyverrel megveri az egész világot...”

Nekem, személy szerint, ez a két mondat nagyon tetszett, el is határoztam hát, hogy ezt fogom az előadásból megjegyezni. Ez nem azt jelenti, hogy azt szeretném, ha kétéves lányom egyke maradna. Ez azt jelenti, hogy ennek a két mondatnak az igazságával tudok teljes mértékben azonosulni. S hogy születik-e még babánk? Azt úgyis odafönt döntik el. Én elfogadom a döntést, de ugye, nem kell pár év múlva újabb tányérokat vásárolnunk, Uram?