Az elrabolt Nobel-díj nyomában

OZOGÁNY ERNŐ

A magyar ponyvairodalom legnagyobb alakja aligha sejtette, hogy zsenge gyermekkorában valami hasonló a valóságban is megtörtént: 1909-ben a rádió feltalálásáért az a kutató kapta meg ezt a legnagyobb tudományos elismerést, aki egyszerűen elorozta tanítómestere szabadalmát, s hogy teljes legyen a kép, még hozzácsapta Alekszander Sztyepanovics Popov találmányát, a leföldelt adó- és vevőantennát is. Ez utóbbi már nem tiltakozhatott, ugyanis a cári rendőrség három évvel korábban a halálba hajszolta, mivel bátran kiállt diákjai mellett, akik részt vettek az 1905-ös forradalomban, Nikola Tesla viszont nem hagyta annyiban a dolgot: beperelte szellemi kincsének elrablóját. Az igazságszolgáltatás malmai oly lassan őröltek, hogy csak negyven év múltán született meg a legfelsőbb bíróság számára kedvező ítélete. Eső után köpönyeg: ekkor már ő is és az elmarasztalt Guglielmo Marconi is legfeljebb a túlvilági rádiózás mezején folytathatták evilági vitájukat.

Igazi élhetetlen feltaláló volt: szinte felkopott az álla, folyamatosan adósságokban úszott, miközben a körülötte levők dúsgazdagok lettek az ő ötleteiből.

Sokáig horvát származásúnak tartották, tekintve, hogy Smiljanban látta meg a napvilágot, eközben kevesen figyeltek fel arra a tényre, hogy a horvátok katolikusok. Nikola Tesla édesapja és anyai nagyapja ortodox pap volt, egyik anyai nagybátyja meg egyenesen érseki – metropolita – rangig vitte a szerb egyházban.

A villamosság legnagyobb alakjainak egyike 1856. július 10-én született a már említett horvátországi falucskában. A károlyvárosi (Karlovac) gimnáziumban 1875-ben érettségizett, utána a grazi műszaki főiskola hallgatója lett. Itt ismerkedett meg a váltakozó áramú generátor és az egyenáramú dinamó közti különbségekkel, ami a későbbiek folyamán oly jelentős szerepet játszott életében. Harmadikos korában rossz anyagi körülményei miatt kénytelen volt megszakítani tanulmányait, Mariborban, majd Prágában vállalt munkát. A következő évben elvesztette édesapját, ami lehetetlenné tette, hogy visszatérjen a főiskolára. Ekkor anyai nagybátyja, a Budapest közelében fekvő Pomázra nősült Paja Mandič sietett a segítségére, aki összeismertette Puskás Tivadarral. A magyar fővárosba költözött fiatal szerb kutató az Edison által üzemeltetett American Telephone Company alkalmazottja lett, a Puskás Ferenc igazgatása alatt 1881-ben átadott budapesti telefonközpont főmérnökévé nevezték ki. Nem vesztegette az időt: hamarosan feltalálta a telefonkihangosítót, valójában az első hangszórót, majd egy városligeti séta alkalmával – ahogyan barátja, Szigeti Antal megörökítette – felvázolta a váltakozó áramú aszinkronmotor elvét. Erről tudni kell, hogy napjainkban is a leggyakrabban használt meghajtóberendezés. Mindössze egy évet töltött Budapesten: az Edison cég európai főképviselőjének, Puskás Tivadarnak az ajánlására felvették őt a párizsi központba. A villamos berendezések fejlesztése területén több újítást nyújtott be. Hamarosan már az Óvilág is szűknek bizonyult számára, ezért két év múltán átkérte magát Edisonhoz. Az amerikai feltaláló meglátta Tesla páratlan tehetségét, ezért visszautasíthatatlan ajánlatot tett neki: ha kifejleszt egy termékcsaládot, akkor sikerdíjként az amerikai elnök évi jövedelmével, ötvenezer dollárral jutalmazza. Ez mai pénzben nagyjából egymillió dollárnak felel meg! Tesla persze nem sejtette, hogy ez csak Edison sajátos amerikai „humorának” a terméke: a feladat elvégzése után mosolyogva közölték vele, hogy a fizetésén kívül egy centre se számítson. Hosszas vita után sem sikerült dűlőre jutniuk, ezért a csalódott Tesla faképnél hagyta Edisont, átpártolt a Westinghouse vállalathoz. Természetesen döntésének komoly szakmai okai is voltak: Edison görcsösen ragaszkodott az egyenáram használatához, nem érdeklődött Tesla váltakozó áramú találmányai iránt, arról nem is szólva, hogy a többfázisú áramrendszerről hallani sem akart. Tesla viszont pontosan látta, hogy a háromfázisú rendszer a legolcsóbban, leggazdaságosabban és a legnagyobb hatásfokkal képes meghajtani a munkagépeket. Ráadásul a villamos energia nagy távolságra szállítása egyenárammal csak óriási veszteségek árán valósítható meg: az áramerősség növekedésével a veszteségek négyzetes arányban nőnek, vagyis tízszer nagyobb áramnál százszor nagyobbak lesznek! Ezt a korszakot Amerikában „áramok harca” néven tarják számon, és a Westinghouse által felkarolt váltakozó áram teljes diadalával zárult: az 1896-ban a Niagara-vízesésen üzembe helyezett óriási erőművet a Tesla által tervezett áramtermelő generátorokkal szerelték fel. Ezt követően nemcsak Amerikában, hanem szerte a világon elterjedt, sőt egyeduralkodóvá vált a szerb zseni háromfázisú áramrendszere.

Erőművi berendezéseivel Teslának sikerült annyi pénzt összegyűjtenie, hogy saját laboratóriumot nyitott Colorado Springsben. Hogy milyen hatásfokkal dolgozott, arra a legfényesebb bizonyíték, hogy száznegyvenhat szabadalmából száztizenkettőt az Újvilágban jegyzett! Közülük is az egyik legfontosabb a vezeték nélküli szikratávíró, amelyre 1896-ban kapott szabadalomlevelet. Nem sokkal ezt követően lett Tesla asszisztense a huszonkét éves Guglielmo Marconi. A félig olasz származású, néhány év múltán Angliában letelepedett fiatal mérnök, akit ír édesanyja révén a szigetországi állampolgárság is megilletett, 1901-ben sikeres rádiókapcsolatot létesített Anglia és az Egyesült Államok között. Tekintve, hogy a kor első számú nagyhatalma Nagy-Britannia volt, e kísérlet páratlan sajtóvisszhangot kapott, ami a Nobel-díj odaítélésében is döntő szerepet játszott.

Tesla persze nem nézte tétlenül ezt a szemtelenséget, beperelte Marconit. A per évtizedeken át elhúzódott, közben 1937-ben Marconi elhunyt, végül csaknem fél évvel Tesla halála után, 1943 nyarán az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága meghozta ítéletét, amelyben Teslának tulajdonították a rádió feltalálását, egyben Marconit megfosztották ennek a találmánynak a dicsőségétől.

A szerb zsenit meglehetősen elkeserítette, amikor az ő találmányáért 1909-ben Marconinak ítélték a fizikai Nobel-díjat, ezért egyre inkább visszavonult a kutatástól. Ezt megelőzően viszont a múlt század első éveiben még kidolgozta a nagyenergiájú villamos áram vezeték nélküli továbbításának műszaki megoldásait. Ehhez megnyerte John Pierpont Morgan anyagi támogatását, a Long Islandon építettek egy csaknem hatvan méter magas tornyot az energiaátvitelhez, viszont a kísérletek csigalassússággal haladtak, ezért a legendás bankár kilépett a vállalkozásból. Halála után a tornyot le is rombolták. Bár Teslának ez a terve nem valósult meg, bizton állítható, hogy nagy jövő elé nézett: műholdakra telepített naperőművek energiáját az ő módszerével szállítják le a földre.

A gyakorlati villamosságtan egyik legnagyobb alakja utolsó éveit magányosan töltve, teljesen elszegényedve, mindenkitől elfeledve hetven évvel ezelőtt, 1943. január 7-én hunyta le örökre a szemét a New Yorker Szálloda egyik kis szobájában. Amit életében nem adott meg neki a sors, azért a hálás utókor érdemeihez méltón kárpótolta: a Niagara-vízesés egyesült államokbeli és kanadai oldalán szobrot állítottak neki, akárcsak szülőhazájában, Szerbiában, a belgrádi nemzetközi repülőtér és a 2244 számú kisbolygó a nevét viseli, a Holdon krátert neveztek el róla, Strasbourgban a Tudósok Épületének homlokzatán emléktábla örökíti meg tevékenységét. A nemzetközi mértékegységek SI (Systeme Internacionale) rendszerében a mágneses indukció mértékegysége a tesla, amelynek jele nevének kezdőbetűje: T.

A tudományos verseny nem olimpiai szám, ahol a szabálytalan versenyzőtől elveszik az érmet. Ezért Tesla a megérdemelt Nobel-díjat még haló porában sem kapta meg.