„Az én apámnak két arca van. Máskor mindennap megver, de ha ott van a barátja, akkor nem.”
Csak annyi az érték bennünk, amennyi képességünk van a mások szeretetének megszerzésére.
Ha úgy tetszik, pár perces „novellával” folytatnám a bevezetést...
– Érdekes, hogy az én apámnak két arca van.
Az előítéletes személyek nem szívesen mondják azt, hogy „nem tudom”
Csak annyi az érték bennünk, amennyi képességünk van a mások szeretetének megszerzésére.
Ha úgy tetszik, pár perces „novellával” folytatnám a bevezetést...
– Érdekes, hogy az én apámnak két arca van. Van, amikor szülő, és van, amikor haver, olyankor semmi apuci, olyan, mintha egy velem egyidős sráccal barátkoznék. Anyám kicsit konzervatívabb, például ő annak idején a konyhában tanult, ezért nekem is a konyhában kell tanulnom. Szerintem az embernek a legmaradandóbb élményei abból a korból vannak, amikor még teljesen a szülőre van hagyatkozva. Mert amikor önálló, elmegy ide-oda. De amikor a szülei azt mondják, hogy nem mehetsz, ezt megjegyzi magának. Ha a szülőnek haza kellett jönnie 8 órára, akkor fiát is úgy akarja nevelni, hogy jöjjön haza 8-ra. Én mindig mondom apámnak, hogy próbáljon beilleszkedni abba a korba, amelyben mi vagyunk. Szerintem mindenütt úgy van, hogy egy anya a lányát érti meg jobban, az apa meg a fiát...
– Te is apáddal érted meg jobban magad?
– Én apámmal.
– És ez mit jelent, hogy van, amikor szülő, és van amikor haver? Mikor veszi elő a szülőséget?
– Amikor el akarok menni valahova. Van úgy, hogy kijelenti, a haverom, és mehetek, csak örülne, ha ekkor és ekkor otthon lennék. De van, amikor azt mondja, hogy most nem mész.
– Van abban valami logika, hogy mikor mit mond?
– Hát bizonyos logika van..., de az a furcsa, hogy amikor szülő, valahogy jobban félt, mint amikor haver.
– Lehet, hogy neki megvan a saját oka, amikor nem akar elengedni. De az is lehet, hogy egész nap olyan sok minden összegyűlt neki, hogy türelmetlen volna azt lesni, mikor jössz haza. Te még nem tudtad megfigyelni, hogy mitől van?
– Megbízom már annyira apámban, hogy ő tényleg tudja, mit szabad és mit nem. És hogy hol van a határ. Ha azt mondja, gyere haza, haver, 10-re, és én azt mondom, nem megyek addigra, akkor előveszi, hogy ő az apám, és de tessék hazajönni, mert nem kapsz vacsorát! Én bízom annyira apámban, hogy meg tudja ítélni, mikor kell az apai szigor.
– És nem lehetne ezt úgy csinálni, hogy ne legyen két arca?
Summa summárum: Jó volna úgy csinálni, hogy ne legyen két arca. Kevésbé problémás az a szülő-gyerek kapcsolat, ahol a szülő szerepe egyértelmű. Ha a szülő a tekintélyelvű nevelés híve, akkor ezt a gyerek elfogadja, kénytelen elfogadni. Az a szülő, aki a kölcsönös bizalomra épülő, demokratikus nevelést választja, az kétségtelenül nehezebb utat vállal, de összehasonlíthatatlanul több lehetősége van arra, hogy élvezhesse gyereke bizalmát. Az a szülő, aki képes „haver” lenni, az képes olyan kapcsolatot kiépíteni, amelyben soha nincs szükség arra, hogy a tekintélyére támaszkodjék.
A szülő érdekei egyeztethetőek a gyerek érdekeivel. Vitaestekben közös döntést lehet hozni. A megegyezéshez mindkét félnek engedményeket kell tenni. A tiltás – az értelmes tiltás – legtöbbször indokolt és nyilvánvaló a szülő szempontjából, de érthetetlen a gyerek számára, ha meg nem magyarázzák. Sok szülő azt gondolja, hogy a gyerek visszaél a baráti kapcsolattal, de a következetesen demokratikus nevelés ezt a veszélyt kizárja. A következetesség, a döntések pontos magyarázata alátámasztja a szülő tekintélyét. A népszerűség nem árt a tekintélynek, de a tekintély emlegetése árt a népszerűségnek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.