Legfrissebb értesüléseink szerint tizenkét autógyár vezetése jelezte, hogy a következő száz év valamelyikében Gyönyörbe szeretné telepíteni egyik bontóegységét.
Az előzetes, biztató információk szerint erre legalább még ötven évig biztosan nem kerül sor. A telekfelvásárlási láz mégis máris elindult.
Autógyárak települnek Gyönyörbe
Az előzetes, biztató információk szerint erre legalább még ötven évig biztosan nem kerül sor. A telekfelvásárlási láz mégis máris elindult. Főleg a temetőkben érezhető az új parcellák kialakulása, saját megfigyeléseink szerint egy hónap alatt majdnem száz új kistelket vásároltak meg a telekárak növekedésétől aggódó kisnyugdíjasok. Úgysincsmársokhátra Géza bácsi, a Temetői Telekfelvásárlók Érdekképviseletének vezetője elmondta, már várják a svájci nyugdíjat, hogy megduplázhassák a vásárolt telkeik nagyságát. Mozgalom is alakult, „Vegyen földet, ha csak egy maréknyit is!” elnevezéssel, amely a vidéken élőket arra buzdítja, hogy minden talpalatnyi földet vásároljanak fel, vagy vigyék haza markostul.
Úgysincsmársokhátra Géza bácsi egyébként gyakorló falusi kuruzsló, aki a pszísebészet mellett arra is oktatja földijeit, hogy különböző pakolásokat használjanak egészségük védelmére. „A temető árkából szedett sárga főd a legjobb. Azt kell langyos vízben szétáztatni, majd mikroténzsacskót helyezzünk el a fájdalmas területen, arra pedig hordjuk fel a pépes anyagot. Ha nem segít, akkor legalább szokjuk!” – mondta a híres szakember.
Az autógyárak képviselőivel kapcsolatban bizalmasan hunyorogva elmondta, hogy látott már ő téeszcsé párttitkárt községi lármafán feltapadva, évzáróról hazafelé motorozva félrészegen, így hát nem kell hidegen enni a savanyú babot, mert még a végén fújódást okoz. A rejtjelezett szöveg értelmezésén két hete dolgozik az állami elhárítás. Véleményük szerint valami klerikális ünnephez kapcsolódó recept leírása rej-tőzhet Géza bácsi figyelmeztetésében, de egyes elemzők szerint a babföldekre települni kívánó autógyárakra figyelmeztetett az idős kuruzsló. (-szi)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.