New Orleans. Azok az emberek, akik a hatósági felszólítások ellenére New Orleansban maradtak, szokatlan helyzetbe csöppennek, és a maga módján ki is élvezik ennek előnyeit.
Árvíz utáni örömök
Az óváros e lakója élvezettel sorolja a gyászos környezet apró örömeit. „A magány egyre súlyosabb, másfelől viszont bármikor az utca közepére vizelhetek, ha kedvem szottyan rá”. A beszélgetést hallgatva egy másik őslakos egyetértően bólogat. Ernie Hendersonnak több szomszéd is elküldte lakáskulcsait, hogy pakolja ki a hűtőszekrényeket és ellenőrizze a házuk állapotát. „Egyikük kijelentette, eladja a házat és elmegy a városból, amely sohasem lesz többé az, ami volt. Valamennyien le akarjuk beszélni erről“ – mondja a tartalékos tengerészgyalogos.
Royce Bufkin a legendás Bourbon utcán lévő háza kapujából követi figyelemmel a hatósági gépkocsik és a tévéstábok jövés-menését: tőlük eltekintve a korábban jazzbandáiról, éttermeiről híres utca ma szomorúan csendes, tovatűntek megszokott éjszakai pillangói is. Az 56 éves szállodai alkalmazott jól elszórakozik a katonákon, akik sorra lefényképeztetik magukat az utca névtáblája előtt. „Felszólítottam a nagyfőnököket, örökítsenek meg engem is, amint puskával a kézben állok ott.“
James Lalande, a város egyik festőművésze a Bourbon utca sarkán, egy kempingszéken ülve langyos sört kortyolgat a Johnnie Whites bár előtt, amely az elmúlt hetekben is végig nyitva tartott – ugyanis tulajdonosa ide hozta át négy másik kocsmájának készletét is. „Ebben a negyedben mindig kész őrület az élet, különösen húshagyó kedd karneválja táján. Most nyugalom van, micsoda gyönyör!“ – mondja a művész, akinek a műterme a sarkon található. (mti)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.