Ahogy az Árkád Győr bevásárlóközpont beleillett Győr mindennapjaiba, úgy Lukács Bea, az elmúlt év Árkád Győr arca verseny győztese is beleillett a győriek Árkádról alkotott képébe.
Árkád arcai 2008
Az Árkád Győr azonban mindig új utakat keres, ezért szeretné megtalálni Bea utódait is, akik jól képviselik az Árkád Győr bevásárlóközpont sokszínűségét.
Az Árkád Győr 2007-ben négy kategóriában hirdeti meg szépségversenyét:
1. Fiú (18-tól 30 éves korig)
2. Lány (18-tól 30 éves korig)
3. Gyerek (6-tól 12 éves korig)
4. Rocker (30-tól 50 éves korig)
Jelentkezni lehet Győrben, a Városház téren augusztus 24-én, illetve szeptember 7-én és 21-én, pénteki napokon, valamint a bevásárlóközpontban, a helyszínen megadott időpontokban.
A szakmai zsűri Zsidró Tamás elnökletével kategóriánként 4 döntőst választ, akik megnyerhetik a fejenként és kampányonként járó 100 000 forintos modellszerződést.
A döntősök ezen kívül elegáns albumba rendezett portfólió fotókat kapnak ajándékba.
A próbafotók alapján a közönség október 11-étől 25-éig szavazhat.
A szakmai zsűri – a közönségszavazatok figyelembevételével – október 27-én hozza nyilvánosságra döntését.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.