„ANIMAL WELFARE” – az állati jólét biztosítása

Az 1978. december 20-án megjelent általános alapelvekről szóló törvényt követően erőteljes környezet-, valamint állatvédelmi nyomásra, alig nyolc évvel később már konkrétumok is születtek. Az „Animal Welfare” kifejezés a ketreces tojótyúkok tartásával kapcsolatban került először napirendre. A ketreces tojótyúkok tartásának - az állatok védelme érdekében tett - megszorításait (1988.) a borjak egyedi tartására, illetőleg a sertések (szabad)tartására vonatkozó 1991. évi specifikus irányelvek lefektetése jelentette. Az állati jólét kérdéseivel Hollandiában foglalkoztak először, és a fogalom angol megfelelője az „Animal Welfare” kifejezés is ebből az országból származik. Kísérletekkel bizonyították, hogy a kolosztrális/tejitatási fázisban lévő borjaknál az egyedüllét (egyedi bokszos elhelyezés), illetve a vödörből történő (nyílt víztükrös) itatás abnormális szokások kialakulásához vezetett. A természetszerű állapothoz történő visszatérést dajkatehén beállításával próbálták meg biztosítani. Mindehhez hozzá kell tenni, hogy a Hollandiára jellemző üzemméretek között a családi farmergazdaságok esetében technológiailag talán országos szinten is kivitelezhető a fenti megoldás; azonban a nagyüzemi, szakosított telepeken az irányított (általában tejpótló koncentrátumokkal) történő nevelés aligha kiváltható egyéb (természetszerű) módszerekkel. Ugyanez vonható le azoknak a megfigyeléseknek a gyakorlati alkalmazhatóságára, amelyeket Németországban – kisüzemi körülmények (tejelő farmergazdaságok) között – végeztek. A vizsgálatok alapján kimutatták, hogy az állatokat védeni kell az egészségkárosító rizikófaktoroktól, természetes eredetű takarmányokkal kell etetni őket, amelyek mindenkor megfelelnek az aktuális takarmányozási előírásoknak. A tartási körülményeknek alkalmazkodniuk kell az állat természetes szokásaihoz, stressz-mentesnek kell lenniük, lehetővé kell tenniük a hosszú használatban tartás és az egyenletes termelés feltételeit. A takarmányozási követelményeknek találkozniuk kell a megfelelő tartási megoldásokkal, amelyek állandó egészséges kondíciót biztosítanak az állat részére. A farmernek teljesen az etológiai követelmények szerint kell tartania állatait, azaz a speciális építészeti megoldásoknak összhangban kell lenniük az állat igényeivel. Ma ez még kissé utópisztikusnak tűnik, ha a hazai telepek átlagos műszaki színvonalára gondolunk. Jóval nagyobb gyakorlati jelentősége lehet az ún. stressz-faktorokra irányuló kísérletek eredményeinek, illetve azok – az állati jólét érdekében történő – felhasználásának. Ezen kísérletek közös jellemzője, hogy vagy a szérum adrenalin-szintjét (védekezési fázis), vagy pedig a kortizol-szintjét (adaptációs fázis) mérik. A legtöbb ilyen vizsgálat a legfiatalabb korcsoportra, a borjakra irányult, de hasznosítható eredményeket kaptak a kutatók a különböző hasznosítási típusok kifejlett egyedeinek vonatkozásában is. Az egyes hasznosítási típusok közötti eltéréseket az ellenálló-képesség viszonylatában már a borjú korcsoportnál megfigyelték. Francia kutatók szerint a Holstein-fríz fajtájú borjak mortalitása még természetszerű környezet (szalmával történő almozás) esetén is nagyobb, mint más fajtájú borjaké. A kettős hasznosítású és a keresztezett borjak jobban adaptálódnak a mesterséges körülményekhez. Olasz tudósok azonos korú borjakat egyedileg, illetve csoportosan elhelyezve megállapították, hogy az utóbbi elhelyezési mód mellett átlagosan 2 kg nagyobb volt az állatok súlya a technológiai választáskor. Mindkét csoportot egyformán takarmányozták. Holland szakemberek a fenti kísérlet eredményéhez csatlakozva megjegyzik, hogy a szociális kapcsolatteremtés miatt a csoportos elhelyezés már a tejtáplálás időszakában is célravezetőbb. Azt is sikerült továbbá kísérletek által bizonyítani, hogy ha az emésztőrendszernek megfelelő kiegészítők (pl.: indítótáp, jó minőségű borjúszéna) állnak a rendelkezésére, kisebb stresszt jelentenek a borjú számára. Angol kutatók szerint az érintéses (taktikus) inger (pl.: simogatás, ujjszopás) legalább olyan fontos a borjú szempontjából, mint a megfelelő takarmányellátás. Megfigyeléseik szerint az egyedi bánásmódban részesített borjaknál, később magasabb a stressz-küszöb az emberi beavatkozások, kezelések hatására. Ugyancsak Angliában foglalkoztak a tőgygyulladás terápiája, illetve az állati jólét kapcsolatával. A vizsgálatok alapján sikerült kimutatni, hogy a klinikai esetek csökkenthetők a fájdalom-érzet, illetve a diszkomfort-érzet mérséklésével. Húshasznú anyatehenek komfortérzetének biztosításához a külső és belső élősködők elleni védelem is hozzátartozik. Csoportos tartás esetén a minimális területigényt az alábbi táblázat tartalmazza.

A borjú minimális területigénye:

Testtömeg Helyigény

(kg) (m2)

150-ig 1,5

150 - 220 1,7

220 felett 1,8

(Forrás: Az Európai Unió közös agrárpolitikája, 2000.)

Ezen felül:

u a borjakat tilos állandóan sötétben tartani,

egy órán túlmenően nem szabad lekötni őket,

az istálló padozatának simának és csúszásmentesnek kell lennie,

minden borjúnak születés után (max. 2 órán belül) föcstejhez (kolosztumhoz) kell jutnia,

minden borjút legalább napi két alkalommal meg kell etetni (itatni),

a borjak takarmányának elegendő vasat (plazma 4,5 mmol/liter), illetve elegendő szálastakarmányt (bendőemésztés kialakulásához) kell tartalmaznia,

minden két hétnél idősebb borjúnak tiszta és friss ivóvizet kell biztosítani (a vízminőségi előírások ez esetben megegyeznek a humán célú felhasználások előírásaival),

semmilyen olyan eszközt nem szabad használni, ami a borjút a táplálkozásban, illetve a vízfogyasztásban akadályozza (pl.: szájkosár).

Mindez azt jelenti, hogy 2004. május 1. után új istállót csak a fenti követelményeknek megfelelő műszaki felszereltséggel lehet építeni.

Az 58/1998 számú törvény - „Európai Egyezmény a farmon tartott állatok védelmére” címmel - újabb megszorításokat tartalmaz az állati jólét megteremtése érdekében. A „Five Freedom” néven köztudatba bevonult határozat szerint az állattartónak a következőt kell biztosítania:

szomjúság ás éhség elleni védelem,

megfelelően komfortos pihenőhely;

mentesség a fájdalomtól, a sérülésektől, valamint a fellépő betegségek megelőzése, illetve kezelése;

az állat - etológiai szempontból magyarázható - szükségleteinek, mozgásformáinak biztosítása (pl.: együtt tartás saját fajtársaival);

mentesség a fájdalomtól, a stressztől, indokolatlan beavatkozásoktól.

A gazdasági állatfajok mellett a törvény kiterjed az ún. hobbiállatok körére is. 2006-tól újabb megszorítások várhatók, elsősorban a borjúnevelés területén. Ezek szerint, a fenti időponttól kezdődően az Unió tagországaiban:

elektronikus jelfogót (transzponder) kell az állat testére erősíteni;

szabad mozgást kell lehetővé tenni a borjaknak a karámon belül;

faburkolatú, vagy rendszeresen almozott pihenőhelyet kell az állatok részére biztosítani;

u az itatást komputer-vezérlésű tejadagolóval kell megoldani;

az egyedi súlymérés, takarmány-, illetve tejfogyasztás ellenőrzés, táplálkozási gyakoriság mérés számítógépes kontrolját meg kell valósítani.

(Összeállításunk Dr. Kovács Attila Zoltán írása alapján készült.)