Szereted a világhírű dán meseírót, Andersent? Ha igen, akkor most lehetőséged van megemlékezni róla, hiszen idén lesz születésének 200. évfordulója. A megemlékezés mellett azonban pályázattal is indulhatsz, amelynek persze középpontjában a gyermekek egyik kedvenc mesélője áll.
Andersen emlékére
A pályázat két rendezője a Kiss Áron Magyar Játék Társaság valamint az Óbudai Múzeum, akik összefogtak, és elhatározták, hogy 2005. május 27. és június 27. között a budapesti Zichy-kastélyban megnyitják a Mesealakok című kiállítást.
A pályázati felhívás pontosan ehhez a kiállításhoz kapcsolódik, melynek alkalmával a pályázni kívánók meseíró képességeiket tehetik próbára. A meseíró pályázaton részt vehetnek mindazok, akik számára ma is gondolatébresztők az Andersen mesék. A témakörben a pályázók életkora és lakóhelye korlátlan.
Az értékelés 3 korcsoport szerint történik: alapiskolások 14 éves korig, 14-18 évesek, felnőttek.
A pályázóktól olyan meséket várnak, melyek érzékenyen mutatják be mai világunk problémáit, ugyanakkor szorosan kapcsolódnak az Andersen mesékben megtalálható örök emberi igazságokhoz. A terjedelem maximum 5 gépelt oldal. A pályázat hirdetői kiindulásként néhány mesét is ajánlanak, melyek a következők: A császár új ruhája, Rendíthetetlen ólomkatona, A rút kiskacsa, A gyufaárus kislány, bármilyen más Andersen mese.
Minden mesepályázat a mottóban tartalmazza a kiválasztott mese címét és annak vezérgondolatát!
A pályázat három helyezettet jutalmaz, illetve különdíjat is osztanak majd összesen 150 ezer forint értékben.
Pályázatodat postán add fel, melyhez feltétlenül mellékeld neved, címed és telefonszámodat! Beküldési határidő: 2005. május 10. További információk: Óbudai Múzeum: 0036/1250-1020, Kiss Áron Magyar Játék Társaság: 0036/1 388-2534. (ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.