Amikor a Nobel-díj családban marad

Stockholm |

<p>Az elismerés 1901 óta íródó történetében May-Britt és Edvard Moser az ötödik házaspár, amelynek mindkét tagja Nobel-díjat kapott. A norvég pár az agykutatás terén elért eredményeiért megosztva veheti át a 2014-es orvosi kitüntetést egykori tanárával, az amerikai-brit John O&#39;Keefe-vel.</p>

A Nobel-díjas házaspárok sorát Pierre és Marie Curie nyitotta 1903-ban, amikor megkapták a fizika területén odaítélt elismerést. Marie Curie 1911-ben megkapta a kémiai díjat is. 1935-ben a házaspár lánya, Irene és annak férje, Frédéric Joliot-Curie lett kémiai Nobel-díjas. Irene az egyetlen Nobel-díjas, akinek mindkét szülője részesült a kitüntetésben.    A Joliot-Curie házaspárt 1947-ben az amerikai Carl és Gerty Cori követte orvosi-élettani kategóriában.    1974-ben a svéd Gunnar Myrdal vehette át a közgazdasági emlékérmet, míg felesége, Alva Myrdal nyolc évvel később, 1982-ben a békedíjjal gazdagodott.    A Nobel-díj történetében az is többször előfordult, hogy apák és fiúk kapták meg az elismerést.    A brit Joseph Thomson 1906-ban lett Nobel-díjas fizikus, fia, George Paget Thomson 1937-ben kapott Nobel-díjat, ugyancsak a fizika terén elért eredményeiért.     1915-ben a brit William Henry Bragg és fia, William Lawrence Bragg kapta a fizikai kitüntetést.    Niels Bohr dán tudós 1922-ben gazdagodott Nobel-díjjal, amelyet aztán fia, Aage Bohr is megkapott 1975-ben. Mindkettőjüket a fizika kategóriájában díjazták.     1924-ben Manne Siegbahn svéd tudós kapta a fizikai Nobel-díjat, míg fia, Kai M. Siegbahn 1981-ben részesült az elismerésben ugyanebben a tudományágban.     A német születésű svéd biokémikus, Hans von Euler-Chelpin 1929-ben kémiai Nobel-díjat, fia, Ulf von Euler 1970-ben orvosi Nobel-díjat vehetett át. Fordítva alakult ez a Kornberg családban: az amerikai Arthur Kornberg 1959-ben orvosi, fia, Roger Kornberg 2006-ban kémiai Nobel-díjat kapott.    Olyan is előfordult, hogy testvérek lettek Nobel-díjasok: Jan Tinbergen 1969-ben közgazdasági díjban részesült - Ragnar Frisch-sel ő volt a díj első kitüntetettje -, fivére, Nikolaas Tinbergen orvosi Nobel-díjat kapott 1973-ban.    A Raman családban is két Nobel-díjas volt: 1930-ban C.V. Raman részesült fizikai Nobel-díjban, amelyet ugyanebben a kategóriában unokaöccse, Szubrahmanjan Csandrasekhar is megkapott 1980-ban. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?