Alvószalon nyílik Bécsben

Bécs |

<p>Új szolgáltatást, egy &quot;alvószalont&quot; próbálhatnak ki Bécsben mindazok, akik szívesen szundítanának napközben egy fél órát, de a munkahelyükön nincs rá lehetőségük.</p>

A szalonban egymástól paravánnal elválasztott, kanapéval berendezett pihenősarkok, illetve külön pihenőszobák között lehet választani - számolt be róla a Die Presse című osztrák napilap.   

Az alvóstúdió ötletgazdái, Peter Schurin és Claudia Darnhofer elsősorban olyan üzletemberekre számítanak, akik stresszes életmódjuk mellett két üzleti találkozó között szívesen beiktatnának egy rövid pihenőt, de olyan turistákra is, akik megpihennének valahol, amíg a szállodai szobájukra várnak.    Fél óra ára tizenegy euró a közös teremben, ehhez viszont frissítő is jár, és az alkalmazottak személyesen ébresztik fel a vendéget a kívánt időpontban. Aki a nyugalom mellett teljes magányra is vágyik, annak mélyebben a zsebébe kell nyúlnia: a különszoba negyven euróba kerül.    A vállalkozás alapítói biztosak benne, hogy van igény az ilyen csendes kikapcsolódásra. Emellett - mondják - az ebéd utáni alvás fokozza az összpontosítási, a teljesítő- és a reakcióképességet, javítja a rövid távú memóriát, és óv a szívbetegségektől.     A lapnak nyilatkozó egyetemi alvásszakértő azonban arra is figyelmeztet, hogy a nappali alvásnak nem szabad az éjszakai pihenés rovására mennie. "A délutáni alvás akkor fontos, ha éjszaka nem tudtuk eléggé kipihenni magunkat, de nem helyettesítheti az éjszakai alvást" - hangsúlyozta a bécsi egyetemi klinika szakértője. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?