Az Európai Unió rendelete szerint 2010-re a közlekedésben használt üzemanyagokban 5,75 százalékot kell majd kitennie a természetes alapú vegyületeknek.
Áldás vagy átok a bioüzemanyag
Egyes szakértők szerint a fosszilis tüzelőanyagok kiváltására alkalmas biológiai alapú helyettesítő vegyületek több kárt okozhatnak az élővilágnak, mint amennyi segítséget nyújthatnak a globális felmelegedés ellen. A megoldást a további tudományos kutatások és a génmanipuláció jelentheti. Jeff McNeely kutató szerint az első lépésben jobban meg kell ismerni azokat a folyamatokat, amelyek során a természetben energia termelődik. A kutatók ugyanis még nem tökéletesen értik a fotoszintézis folyamatát sem, amelynek során a növények fényből és szén-dioxidból szénhidrátokat és oxigént képeznek. Emellett nagy szerepe lehet a sokak által támadott génmanipulációnak is, amely növelheti a bioüzemanyagok energiahozamát, illetve a feldolgozás hatékonyságát. A tudósok például olyan genetikailag módosított kukoricafajta kifejlesztésén dolgoznak, amely elősegíti saját, etanollá történő feldolgozását, egy speciális enzim termelésével. Kutatások zajlanak olyan fafajták kikísérletezésére is, amelyek kevesebb lignint tartalmaznak. Ez az anyag felelős az ágak keménységéért és merevségéért, azonban megnehezíti, hogy a bennük található cellulózt etanollá alakítsák. A lignin-mentes fák azonban – normális testvéreiktől eltérően – nem felfelé növekednek, ugyanis a törzsük nem elég erős, hogy megtartsa a súlyt. Sokan ezért attól tartanak, hogy ezek a fák kereszteződhetnek a természetben megtalálható többi fajtával, s ez azzal járhat, hogy eltűnhetnek a sűrű erdők, s helyükön a földön fekvő bozótrengeteg alakulhat ki.
A szakember számításai szerint a jelenleg elérhető technológiákkal 20 százalékos hatékonyságnövekedés érhető el az üzemanyag-használatban, s ezzel jóval több energia takarítható meg, mint amennyit Európa a biomasszából képes lenne kitermelni. A kutató úgy véli, a kormányoknak vezető szerepet kellene vállalnia, hogy kizárják annak a lehetőségét, hogy az élelmezésre, illetve üzemanyaggyártásra szánt termények között gazdasági versengés alakuljon ki, valamint azért, hogy a víz, a jóminőségű termőföld és a biodiverzitás ne legyen áldozat a járműhasználat oltárán. A szakértő hangsúlyozza, hogy a bioüzemanyagok, csak akkor válhatnak energiafelhasználásunk és környezetvédelmi céljaink szerves részeivé, ha egy átfogó, összetett stratégia részeként kerülnek felhasználásra, amely figyelembe veszi a takarékosságot, a fenntartható energiaforrások változékonyságát, valamint a termelési és felhasználási hatékonyságot egyaránt. (w-info)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.