Albínó emberekre vadásznak

Nairobi. Elítélte Jakaya Kikwete tanzániai elnök, hogy hazájában kuruzslók albínó embereket öletnek meg testrészeikért. Az államfő szerint 2007 márciusa óta 19 albínót gyilkoltattak meg ún. boszorkánydoktorok és két másik eltűntről feltételezhető, hogy már nincsenek életben.

Nairobi. Elítélte Jakaya Kikwete tanzániai elnök, hogy hazájában kuruzslók albínó embereket öletnek meg testrészeikért. Az államfő szerint 2007 márciusa óta 19 albínót gyilkoltattak meg ún. boszorkánydoktorok és két másik eltűntről feltételezhető, hogy már nincsenek életben.

– Olykor lábra kap a szóbeszéd, hogy sajátos testi tulajdonságokkal rendelkező emberek, így a kopaszok vagy az albínók testrészei segítenek a meggazdagodásban – mondta az elnök a nemzethez intézett beszédében, szégyenletesnek nevezve a gyilkosságokat. A 39 milliós országban mintegy 270 ezerre tehető azoknak a sajátos tulajdonságú embereknek a száma, akiknek pigmenthiány miatt világos a bőre, a haja vagy a szeme.

Kikwete elnök ostorozta az önmagukat természetgyógyásznak ki?adó sarlatánokat, amiért eltávolítják a megölt albínók bizonyos testrészeit, így nemi szervüket, nyelvüket és mellüket.

A legtöbb ilyen gyilkosság abban a tévhitben történik, hogy mások testrészeinek felhasználása hozzájárul a sikerhez az üzleti életben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?