Agyvérzés ellen: hal

Chicago. A havonta mindössze egyszeri halfogyasztás is jelentős mértékben, több mint 40 százalékkal csökkenti az agyvérzés veszélyét a férfiaknál, állítja egy nemrég nyilvánosságra hozott amerikai felmérés.

Még meglepőbb: a jóval gyakoribb halevés nem sokkal véd jobban az agyvérzés ellen. Azok a férfiak, akik havonta egy-három alkalommal ettek 90-150 gramm halat, a felmérés szerint 43 százalékkal ritkábban kaptak agyvérzést, mint azok, akiknek asztalára ennél is ritkábban, netán sohasem került halétel. Akik viszont havonta legalább hússzor ettek halat – hetente minimum ötször – csak 3 százalékkal javítottak tovább a mutatón: esetükben 46 százalékkal kisebb az agyvérzés veszélye. Már korábbi tanulmányok is kimutatták a halfogyasztásnak a vérkeringésre gyakorolt kedvező hatását, de ezt mindig nagyobb mennyiségű hal fogyasztásának tulajdonították, nem pedig havi egy-három alkalomnak. A Journal of the American Medical Association című szaklapban megjelent tanulmány elkészítői 43 000 férfit több mint 12 éven át figyeltek. Ka He, a tanulmány társszerzője, a Harvard Egyetem kutatója megjegyezte: bár ez a vizsgálat csak férfiakra terjedt ki, egy tavaly készül felmérés eredménye azonban arra utal, hogy ha nők hetente két-négy alkalommal 120 gramm halat fogyasztanak, akkor ezzel felére csökken náluk az agyvérzés veszélye. A mostani tanulmány még egy meglepő eredményt produkált: úgy tűnik, még sincs összefüggés – vagy legalábbis nincs túl szoros kapcsolat – az omega-3 zsírsavak és az agyvérzés megelőzése között. A korábbi nézetek szerint ugyanis a halétel elsősorban azért óvja a szívet és az érrendszert, mert gazdag omega-3 zsírsavakban. (A halolajat tartalmazó, gyógyhatásúnak minősülő kapszulák iránti kereslet ennek az elméletnek a hatására élénkült meg.) A mostani tanulmány készítői azonban azt tapasztalták, hogy más titka lehet a halaknak, mivel az omega-3-ban gazdagabb halfajták nem védik jobban az emberi egészséget keringési szempontból, mint az omega-3-ban szegényebb pikkelyesek. A felmérés amúgy nem tett különbséget a halételek fajtái, a halak elkészítésének módja – nyersen, pácolva, főzve, füstölve, sütve – között. Készítői azonban siettek leszögezni, hogy orvosi szempontból felelőtlenség volna az olajba teljesen belemerítve sütött halat, halrudakat is felmagasztalni, mert azok egészségtelen módon készülnek, jóllehet a hal jótékony hatása azért úgy is érvényesül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?