Ági nem szereti a spenótot?

Ha alaposabban elmélyülök alakulásában, hiába óhajtja lelkem mélye a siránkozás édes, önsanyargató perceit, kénytelen vagyok bevallani, sok szempontból szerencsés csillagzat alatt születtem. Vegyük például az elemi létszükségleteket. Tudván tudjuk, hogy anyánk főztjénél nincs jobb. Balga fejjel gyerekkoromban úgy véltem, milyen jó azoknak, akik az iskolai kosztot kapják táplálékul. Volt valami gyomornedvizgató a konyhából fölszálló szagokban (bár néhány éve, hála egy magyar filmnek megtudtam, hogy szaga nem az ételnek van, hanem a végterméknek, az illat címmel talán mégsem illenék illetni azt, ami betöltötte a folyosót), nekünk, akik nem egyenkaját ettünk, ki kellett várnunk a tanítás, majd a kullogás utáni (mert mindig volt rengeteg fontos megbeszélnivaló) délutáni ebédet, jólesett volna legalább pár falatka abból, amit a szakács és mosogató nénik szatyorszám voltak kénytelenek hazavinni, nehogy kárba vesszen. Illúzióimat azonban egy röpke mozdulattal eloszlatta egy gondos napközis tanító néni, aki könnyed mozdulattal nővérem asztalára suhintott egy egérszürke mosogatórongyot, amikor amiatt reklamált, hogy ezen az asztalon ott van az egész heti étrend. Bár Arany János óta azzal is tisztában vagyunk, hogy jobb ízű a falat, ha mindnyájan esznek, nővérem egy életre kiszállt ebből a jó érzésből, és én nem csupán a családi összefogás érdekében követtem. Maradt anyám mind a mai napig kiváló főztje, meg a régi családi jelmondat: mindent meg kell enni. Persze, ez nem volt nehéz, a pacal messziről elkerülte házunk tájékát, én meg mindent szerettem, jó, töredelmesen bevallom, a tejeskávét sem bírtam lenyelni, s hiába győzködött anyai nagyanyám, hogy a forralt tej bőre maga az erő és egészség, lúdbőrzött a hátam, ha csak ránéztem, amúgy jöhetett bármi, lett légyen főzelék, rántott csirke, krumplis tészta.

No meg a parajpüré, amelyet természetesen mi is spenótnak hívtunk, előkelőbb, magyarosabb nevét csak később tudtam meg. Ettem anyám módjára, berántva, fokhagymával ízesítve, tükörtojással, szomszédasszony módjára, áztatott zsemlével gazdagítva. Manapság pedig a holland változatát esszük unokámmal, versengve, kinek jut két adag, ki lesz az angyal. Nem is értem a tudósokat, persze, lehet, hogy a nőket, akik nem szeretik a spenótot, mint Ági egy francia gyerekversben. Egy biztos, azt a verset, mely szerint Ági nem szereti a spenótot, sír, zokog, amikor elé rakják, nem rólam írták. A másik, ami szintén biztos: nem tartozom egy kategóriába a többnyire nőkkel. Igenis szeretem a spenótot!!!!