Adventi kalendárium: Az arisztokrata karácsony üzenete

Adventi kalendárium

A betléri Andrássy-kastély ünnepi díszbe öltözött. 

Szép hagyománnyá vált, hogy advent első vasárnapjára a kastély egyik legpompásabb termében már tündököl a karácsonyfa, melynek díszítését a századforduló magyar arisztokrata karácsonyfái ihlették − aranyra festett diókkal, almákkal és fényes papírba csomagolt édességekkel; a karácsonyfát szó szerint „meg lehetett  enni”, ami a gyerekek legnagyobb öröme volt. A tárlatvezetések ünnepi hangulatát, mely a háromkirályok ünnepéig tart, számos információval növeljük az Andrássy család karácsonyi szokásairól, melyek a mai napig elkápráztatják a látogatóinkat. Az Andrássy család tagjai, úgy, mint a magyar főnemesség más képviselői is, a tél elején visszatértek városi palotájukba, hogy a karácsonyi ünnepeket ott tölthessék szeretteik körében, a személyzetet nem kizárva.

A Vasgrófként ismert Andrássy Manó (1821–1891) és fia, Géza (1856–1938) palotái Budapesten voltak. Valószínűleg ez az oka annak, hogy a Betléri Múzeum több mint tízezer darabból álló történelmi fényképek gyűjteményében nem található olyan karácsonyi fénykép, mely a betléri kastélyban készült volna. Másrészt, idősebb kollégák elbeszéléséből ismerünk olyan történeteket, melyek szerint az Andrássyak időnként a betléri uradalmon töltötték az év legszebb ünnepét, tiszteletüket és hálájukat kifejezve a személyzet összes tagjának és az uradalom jószágainak is. Hagyomány volt a karácsony közös ünneplése a családi kápolnában is, ami után az ajándékozás  következett − nem volt szokás az ajándékokat becsomagolni, fehér abrosszal borított asztalokra voltak elhelyezve.

Az összetartás, a megbecsülés, a jótékonyság, a gyengébbek segítése, melyek az arisztokraták fő feladatai közé tartoztak, ma is nagyon aktuálisak. Ha példát veszünk róluk, az segíthet átvészelni az utóbbi hónapok nehéz pillanatait, energiát és örömet meríteni, szebbé tenni környezetünket…

Máté Tímea,
a Szlovák Nemzeti Múzeum − Betléri Múzeum igazgatónője

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?