A virágbirodalom titkai

Amszterdam. A globalizált szépség tőzsdéi a holland virágpiacok. A világ leghíresebb termesztői adják-veszik a dísznövények millióit, úgy, hogy nem is látják azokat.

A kis területű Hollandiát a virágok és a növények tették híressé, és ezt a hírnevet maximálisan ki is tudják használni. A vágott virágok és a cserepes növények exportjának értéke 2000-ben meghaladta a négymilliárd eurót. A hollandiai aukciókra már bekerülni is nagy megtiszteltetés. Ezeket a komputeres árveréseket a Dél-Európából, Izraelből, Afrikából és Dél-Amerikából érkező termelők és kereskedők is igénybe veszik: részesedésük – a Holland Virágiroda adata szerint – a forgalom 20 százalékát teszik ki. Az amszterdami Schiphol repülőtérről gépek százai szállnak fel naponta, gyomrukban a vágott és cserepes növények százezreivel – a nagy logisztikai központokban pedig kamionok ezreit pakolják be hajnalonként. A jövőben a szállításhoz a vasutat szeretnék igénybe venni, mert a kamionok állandóan forgalmi dugókban vesztegelnek és ez problémákat okoz. A közigazgatási hivatalokkal tárgyalnak a nagysebességű vasúti hálózat és a speciális átrakodó helyek kialakításáról. Lehet, hogy pár éven belül ezeken a különleges vonatokon pár óra alatt elszállítják a virágokat és a növényeket Berlinbe, Párizsba, Milánóba vagy Budapestre.

A holland virágbirodalom titkai: az állandó minőség, ami a pontosan szervezett termesztésnek köszönhető, a speciális csomagolás, a hűtés, az átgondolt marketing, a sok trendbemutató, valamint az úgynevezett nyomon követés, amely szerint a vevővel a vásárlás után is tartani kell a kapcsolatot. Ez főleg abban nyilvánul meg, hogy pontos használati utasítást adnak a csokrok minél hosszabb életben tartásához. A legnagyobb keresletnek örvendő virágok: a rózsa, a krizantém, a tulipán, a liliom, a gerbera, a frézia és az alstroemeria. A lakás- és életkultúra növekedésével a virágok forgalma is növekedni fog. A feng shui elve értelmében a munkahelyeken is egyre többen tartanak az asztalukon növényt, amely segít elviselni a mindennapok stresszét és enyhíti a számítógépek uralta asztalok elektromos szmogját és szürkeségét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?